Ez szentmiklósi volt!

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Alig néhány nappal azután, hogy a gyergyószentmiklósi városvezetés nyilvánosságra hozta a Szent Miklós-i lelkületre buzdító kezdeményezést, megtörtént a csoda: a hajdani püspök legendás jócselekedetei megelevenedtek. Az első állomásra eljuttatott „puttonyban” a ráfigyelés mellett bőségesen jutott hely a tárgyi és fizikai segítségnek is.

Pethő Melánia

2012. október 27., 00:532012. október 27., 00:53

2012. október 28., 13:412012. október 28., 13:41

 

Adakozás, szándék és összefogás előzte meg azt a pénteki mozzanatot, mely által egy idős, beteg asszony és gondozását ellátó fia életkörülményi váltak jobbá. A gyergyószentmiklósi 69 éves Mária nénit betegsége négy éve köti ágyhoz, gondját középkorú fia, Ferenc viseli, a betegnyugdíjtól elesett férfi látja el a ház körüli és a konyhai teendőket is. Mária néni szerint ajtójukat nem sűrűn nyitják meg; a rokonok, hajdani barátok, szomszédok már rég megfeledkeztek róluk. Nem maradtak azonban teljesen magukra, az ágyfekvő nénit a Gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozói ápolják, naponta többször is felkeresik. Ők voltak azok, akik egy segítő szándékú megkeresésre Mária nénire gondoltak.

A szándékot sokan felkarolták

A holland Stichting Helpende Hand aan Roemenie alapítvány gyergyószentmiklósi kapcsolatszemélyét bízta meg azzal, hogy szociális célokra fordítsa a felajánlott 250 eurós támogatást. Nem első alkalom, hogy a távoli segítség Gyergyószentmiklóson válik a rászorulók javára; többen részesültek már az alapítvány pénzadományaiból vásárolt élelmiszercsomagokban, tavaly tavasszal pedig egy egyedül élő személy házát sikerült felújítani az idegen adakozók anyagi támogatásából.

Akárcsak az említett alkalommal, most is a Caritas otthoni beteggondozói voltak azok, akik vállalták: fizikai munkával pótolják az anyagiakat, kényelmesebbé teszik a segítségre szoruló asszony és fia életét. A nemes szándékhoz a Caritas logisztikarészlege, a Szent Miklós plébánia, a Tarka-barka turkáló és Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala is csatlakozott, az összefogás révén megvalósult pénteki jó cselekedet pedig a „Légy szentmiklósi!” kezdeményezés első mozzanatává vált.

A háziak óhajának tiszteletben tartásával zajlott a felújítás

A konyha és az előszoba órák alatt váltott arculatot a közel húsz főre kovácsolódott csapat keze nyomán. Az átalakítás, újítás a háziak óhajának tiszteletben tartásával zajlott, így nem történt meg a tervezett meszelés, és jó néhány tárgy is régi helyén maradt. A használt szőnyegek helyett viszont puha padlószőnyeg, a régi bútorok helyett újak kerültek a kitakarított helyiségekbe, aragázkályhával, hűtőszekrénnyel, tévével, porszívóval, álló- és falilámpával bővült a berendezés, az új szekrény pedig törülközőkkel, ágyneműkkel és ruhaneművel, a polc pedig teás-, kávéscsészékkel telt meg. Az udvar sem maradt érintetlen, a téli tüzelő jó része már a déli órákban a fásszínben állt. A kamra polcaira friss zöldség, gyümölcs, savanyúság, zakuszka került – a terményt és az élelmiszereket a közösségi kert gazdái adományozták.

 Még száradt az ajtókon a friss festés, amikor Mária nénit fia ölbe vitte a felújított konyhába. Az asszony meghatódottságát a hozzáértő gondozók enyhítették, mint mondták, napi látogatásukkal, gondoskodásukkal segítenek hozzászokni az új környezethez. Arról biztosították Mária nénit, másnap a beígért kerekesszéket is elhozzák, akkor majd közelről is szemügyre vehet minden újdonságot.

Szeretettel bármi megvalósítható

A segítők közül senki nem kívánta nyilvánosság elé tárni a nevét, mint mondták, a jó cselekedetben nem a név a fontos. Vágyuk csupán annyi: minél többen kapcsolódjanak be a hasonló megmozdulásokba, bátran kezdeményezzenek jótékonysági akciókat. Vallják: az egymásra figyelés, az egymáson segítés alapja nem a pénz, szándékkal, összefogással, szeretettel bármi megvalósítható. Erre ösztönöz a Mária néniék bejárati ajtaján lévő matrica is: LÉGY SZENTMIKLÓSI!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
Hirdetés