Épül a felszegi kápolna, fajegyek válthatók

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Munkás Szent József tiszteletére épül Gyergyószentmiklóson, Felszegben az új templom. Az építkezés támogatása céljából fajegyeket ajánlottak fel a lakóknak megváltásra.

Baricz-Tamás Imola

2013. október 17., 14:502013. október 17., 14:50

 

A felszegi egykori ötös iskola udvarán az épülő kápolna ünnepélyes alapkőletételére Jézus Szent Szíve-napján került sor, találkozókat is szerveztek, hogy az ott élők elmondhassák véleményüket, magukénak érezzék az épülő templomot. Közösen döntöttek arról is, hogy Munkás Szent József oltalmába ajánlják a felszegi kápolnát, melynek búcsúját május elsején fogják tartani. A templom terveit közszemlére tették, melyet egy szlovén származású, Mária Művéhez (Fokoláre Mozgalom) tartozó romániai felelős szerzetes, műépítész készített. „Egész Európában hasonló templomokkal, kápolnákkal lehet találkozni, ennek a tervezése tulajdonképpen egy közös munka, hiszen a tervező munkatársai a helyiek ötleteit is feldolgozták. Együtt dolgoztak Szabó Tamással, aki a templom faszerkezetének az ötleteit, kivitelezési lehetőségét adta” – fejtette ki korábban Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébános. Az egyházi tulajdonban lévő iskola udvarán épülő kápolnával a város azon részén élő, mintegy kétezer katolikus hívő minél jobb kiszolgálása a cél. A tervek szerint kétszáz személy befogadására lesz alkalmas a kápolna.

Egy fajegy alapára 15 lej

Fajegyeket ajánlottak fel a lakóknak, így ezáltal támogathatják a kápolna építését, ugyanakkor a helyi és megyei önkormányzat, a vállalkozók támogatására is számítanak, továbbá külföldi támogatások is körvonalazódnak. A tél kezdetéig be szeretnék födni a kápolnát. Egy fajegy alapára 15 lej, tudtuk meg Székely Leventétől, a Gyergyószentmiklósi Főesperességi Kerület jogászától, de nagyobb összeg ellenében is váltható a Szent Miklós plébánián.

„A Munkás Szent József tiszteletére épülő templom célja, hogy a felszegi híveket Isten köré gyűjtse: megszentelt helyet biztosítson Isten dicsőségére és a hívő közösség lelki szolgálatára. Ez a jegy elismervény, hogy ön is részt vállalt önkéntes adományával a templom építésében. Emlék, hogy utódai is büszkén gondoljanak közösségteremtő adományára, amely által Felszeg szívében olyan hajlék épült Istennek és embernek, amelynek falait az összefogás és a szeretet köti össze\" - olvasható a fajegyeken Portik Hegyi Kelemen főesperes és Pázmán Attila gondnok üzenete.
A sorszámozott fajegyek közül az első ötven darab licit alá kerül. „A megváltott fajegyek tulajdonosairól egy pontos listát vezetünk, hogy az utókornak is megmaradjon, kik azok, akik anyagilag is támogatták kápolna építését” - mondta Székely Levente. Kifejtette azért fajegy a neve és nem téglajegy, mint amelyet korábban a Szent István templom építésekor felajánlottak, mert fa szerkezetű lesz a kápolna.
Az előzetes számítások szerint közel 800 ezer lej a beruházás összköltsége. Ahhoz, hogy tető alá kerüljön az épület, közel 400 ezer lejre van szükség. A projekt két részből áll, egyik a templom megépítése, a másik a plébániaként szolgáló iskola épületének a felújítása. A tervek szerint a két épületet a sekrestye köti majd össze. Az átadási ünnepség dátuma az anyagiak függvénye.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 26., szombat

Kerékpárút készül a fenyvesek között Gyergyószentmiklóstól a Gyilkos-tóig

Gyergyószentmiklóstól egészen a Gyilkos-tóig kerékpárúton lehet majd közlekedni, ennek megvalósítása már zajlik. A 27 kilométeres, Fenyő útja nevet viselő útvonal az egykori ipari kisvasút nyomvonalát fogja követni.

Kerékpárút készül a fenyvesek között Gyergyószentmiklóstól a Gyilkos-tóig
2025. július 24., csütörtök

Kórházi átszervezés, közbiztonsági kérdések és parttalan vita a gyergyószentmiklósi tanácsülésen

Tizenhat határozattervezet szerepelt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén, ezeket sorban megszavazta mindenki. A végén viszont az EMSZ és az RMDSZ képviselői hosszan vitáztak Kántor Boglárka felszólalása után.

Kórházi átszervezés, közbiztonsági kérdések és parttalan vita a gyergyószentmiklósi tanácsülésen
2025. július 23., szerda

Az ivóvízhálózat építése akár már idén, a csatornázás várhatóan jövőre készül el Gyergyószentmiklóson

Az ivóvízhálózat-építési munkálatok nagy része már elkészült, a csatornarendszer korszerűsítése viszont még csak hatvan százalékban valósult meg. Hamarosan a Virág negyedben csatornáznak, míg az útfelújítások a rendszer tesztelése után kezdődhetnek.

Az ivóvízhálózat építése akár már idén, a csatornázás várhatóan jövőre készül el Gyergyószentmiklóson
2025. július 22., kedd

Sokba kerülhet a hároméves késlekedés Gyergyószentmiklósnak

Nem végezte el a házi feladatot Gyergyószentmiklós, így most azzal szembesülnek, hogy valószínűleg ebben az évben nem indul el annak a kilenc utcának a korszerűsítése, amelyre az Anghel Saligny programból még 2022-ben kapott támogatást a város.

Sokba kerülhet a hároméves késlekedés Gyergyószentmiklósnak
2025. július 20., vasárnap

670 kilométert futva „épített hidat” Eger és Gyergyószentmiklós között Sebestyén Tímea

A gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthont támogatta egy óriási vállalás teljesítésével Sebestyén Tímea. Egerből indult, és 670 kilométer futás után érkezett be Gyergyószentmiklósra vasárnap délután.

670 kilométert futva „épített hidat” Eger és Gyergyószentmiklós között Sebestyén Tímea
2025. július 20., vasárnap

Végleges az Egyfeszt programja

Hivatalosan július 31-én, csütörtökön kezdődik az Egyfeszt, de már július 28-tól, hétfőtől várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklósra a fesztivál. Az eseményt megelőző napokban is bőven lesz mit felfedezni, a hétvége pedig rengeteg programot hoz.

Végleges az Egyfeszt programja
Végleges az Egyfeszt programja
2025. július 20., vasárnap

Végleges az Egyfeszt programja

2025. július 20., vasárnap

Spontán szóváltás fajult tömegverekedéssé Maroshévízen

Négy, erőszakos cselekmények elkövetésével gyanúsított fiatalembert vett őrizetbe vasárnap a maroshévízi rendőrség, miután szombaton utcai tömegverekedés tört ki a településen.

Spontán szóváltás fajult tömegverekedéssé Maroshévízen
2025. július 19., szombat

Bogrács Fesztivál: gasztronómia, sport és extrém kalandok Borszéken

Különleges év az idei Borszék számára: 300 éve, 1725-ben tettek említést először írásban az itteni gyógyvizekről. A jubileumot a Bogrács Fesztivál színes programkavalkádja teszi emlékezetesebbé.

Bogrács Fesztivál: gasztronómia, sport és extrém kalandok Borszéken
2025. július 18., péntek

Méltó környezetet kap Gyergyószentmiklós védőszentjének főtéri szobra

Gyergyószentmiklós főtéri parkjában munkagépek ásnak, a Szent Miklós-szobor körüli terület rendezése kezdődött el. Ez egy első lépés, és egy nagyobb átfogó terv része, melynek célja, hogy a város minden zöldfelületét megszépítsék.

Méltó környezetet kap Gyergyószentmiklós védőszentjének főtéri szobra
2025. július 16., szerda

Két héten belül elkészül a güdüci út korszerűsítése

Célegyenesbe ért a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücre vezető községi út felújítása. Az aszfaltozással már el is készültek, a kivitelező várhatóan két héten belül átadhatja a korszerűsített útszakaszt.

Két héten belül elkészül a güdüci út korszerűsítése