
Fotó: Borszék önkormányzata
Borszék önkormányzata átfogó helytörténeti gyűjtést hirdetett meg, amelynek célja, hogy összegyűjtsék a település múltjának tárgyi és dokumentarista emlékeit. Múzeum születik az egykori 49-es villában.
2026. április 03., 14:162026. április 03., 14:16
A kezdeményezők a helyi közösség bevonásával szeretnének létrehozni egy olyan gyűjteményt, amely hitelesen mutatja be Borszék történetét, mindennapjait, borvízkultúráját, pezsgő turizmusát, fürdőéletét, ipari és bányászati örökségét, valamint a közösségi hagyományokat.
A felhívás minden borszéki vagy a városhoz kötődő személy, család, örökös és gyűjtő számára nyitott. A szervezők olyan régi tárgyakat, fényképeket, dokumentumokat és egyéb emlékeket várnak, amelyek a település múltjához kapcsolódnak, és értékes részét képezhetik egy közös helytörténeti gyűjteménynek.
Mik József polgármester érdeklődésünkre elmondta:
A villa korszerűsítésére eleve azzal a céllal kaptak támogatást, hogy később múzeumként működjön – most érkezett el ennek az ideje.
A gyűjtés április 10. és július 10. között zajlik, és a következő telefonszámokon lehet a felajánlásokat megtenni, a szervezőkkel egyeztetni: 0724 666 679, 0722 676 635. A szervezők olyan tárgyakat és dokumentumokat keresnek, amelyek egy-egy korszakot, helyi szokást, foglalkozást, eseményt vagy családi történetet idéznek fel, amelyek egyértelműen Borszékhez köthetők. A leadott tárgyak mellé rövid leírást is kérnek: kitől származik, milyen időszakhoz vagy eseményhez kapcsolódik, illetve fényképek esetében kik szerepelnek rajtuk, hol és mikor készültek.
Megkezdődött a hivatalos turistaszezon a Súgó-barlangban, amely július 1-jétől hétfő kivételével naponta látogatható. A gyergyói természeti ritkaság nyáron több ezer egyéni turistát fogad, miközben a barlang kutatása és újratérképezése is folytatódik.
A nyár során több sportlétesítményben is karbantartási és kisebb felújítási munkálatokat végez a Gyergyószentmiklósi Városi Sportklub (VSK). Eközben a klub pénzügyi helyzete is stabilizálódott.
Vízvezeték-meghibásodás miatt átmenetileg szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Gyergyószentmiklóson a Békény utca egy részén, valamint a Víz utcában.
Lángra kapott egy mikrobusz motorja pénteken délután a 12-es országút marosfői szakaszán, három embernek kellett kimenekülnie a járműből – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal és a Municípiumi Kórház idén először együtt ünnepelte a Székely Népviselet Napját. A város főterén álltak össze egy közös fotóra.
Több helyszínen is közműfejlesztési munkálat és úthelyreállítás zajlik Gyergyószentmiklóson, ezért az autósok az elkövetkező napokban is több útlezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítsanak.
Megnyílt a jelentkezés az 5. Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő programra: július 27-ig várják a gyergyószéki civil szervezeteket, amelyek közösségi projektjeikhez keresnek támogatást.
Tisztújító küldöttgyűlést tartott kedden a Gyergyó Területi RMDSZ. Barti Tihamért az összes küldött szavazatával támogatta. Olyan döntéseket is hoztak, amelyek nyitást, a lakosság nagyobb beleszólását teszik lehetővé a szervezet ügyeibe.
Súlyos közlekedési baleset történt kedden a Maroshévíz és Borszék közötti 15-ös országúton, ahol egy kamion és egy személyautó ütközött össze. Egy ember a roncsok közé szorult, akit a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.
Hamarosan célforgalom is lesz a mobilitás 1 projekt keretében kialakított gyergyószentmiklósi buszsávokon, és közelebbről nekikezdenek a 2. mobilitási terv megvalósításának is. Ez szervesen kötődik az elsőhöz.
szóljon hozzá!