Emlékállítás Erőss Zsoltnak az Oltár-kőn

A tizenhárom esztendős Erőss Zsolt az Oltár-kő keleti gerincén jutott fel a csúcsra 1981. július 4-én. Ez volt élete második mászóútja, Kőmíves Johán és Beczásy György hegymászókkal, a Postaút meghódítása után két héttel. Szombaton gránit emléktáblát helyeztek el az Oltár-kőn Erőss Zsoltnak, felesége, Hilda itt vett búcsút a Kancsendzöngán május 21-én eltűnt férjétől.

Balázs Katalin

2013. július 08., 17:022013. július 08., 17:02

2013. július 09., 17:402013. július 09., 17:40

A gyergyói hegyimentők segítették a több mint negyvenfős csoportot, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére is biztonságosan feljuthassanak az Oltár-kőre, elhelyezhessék ott Erőss Zsolt emléktábláját. A Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parktól kért engedély révén került a klasszikus út kijáratához a tábla Erőss Zsolt születésének és eltűnésének dátumával, egy Wass Albert-idézettel: „Üzenem az otthoni hegyeknek... A víz szalad, a kő marad”.

Zsolt Magyarországon élő baráti társasága vett részt az emlékállításon, amelynek kezdeményezője Bíró László hegymászó volt. Rajta kívül az Oltár-kőn emlékezett Markos Huba, aki a 2001-es Everest-expedíción volt Zsolt társa, Gál László, a Cho Oyu-expedíció egyik résztvevője, Zsolt felesége, Sterczer Hilda, aki elmondta, itt szeretne búcsút venni férjétől.

Többen a klasszikus utat választották a csúcsra jutáshoz, Hilda a keleti gerincen haladt, ott, ahol férje élete második hegymászásakor járt, ahol lábának amputálását követően először tért vissza a sziklák világába. Kollár Lajos, az Erőss-expedíciók szervezője a hátán, hegymászókötéllel rögzítve vitte fel a gránit emléktáblát.

Domokos Jenő evangélikus lelkész beszéde mellett elhangzott a táblán is idézett Wass Albert-vers, a résztvevők emlékeztek, elbúcsúztatták, de nem elsiratták a Hópárducot. Szombaton az emlékállítók a Postafalon másztak, ahol harminckét éve Erőss Zsolt először próbálta ki a sziklamászást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés