EMI-tábor: előadás- és koncertkínálat

Szerda délben nyitják meg a 9. EMI-tábort a borzonti Dorka panziónál, és ezzel el is kezdődnek a közéleti-politikai, kulturális és más jellegű előadások. Az előadósátrakban, színpadokon számos olyan program zajlik, amelyek által tartalmasan tölthetik idejüket a táborozók.

Gergely Imre

2013. augusztus 06., 19:592013. augusztus 06., 19:59

2013. augusztus 07., 15:442013. augusztus 07., 15:44

Már az első napon közel negyven esemény szerepel a programban, de vasárnapig mindennap hasonló vagy még nagyobb számú rendezvény van a kínálatban. A táborban napközben a hangsúlyos politikai, történelmi és más, közéleti jellegű előadások lesznek a középpontban, amelyek helyszíne az előadósátor. Este várhatóan a koncertek vonzanak majd tömegeket. A nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívjuk fel ezúttal a figyelmet.

A nyitónapon az előadósátorban 13 órától a székely zászló-botrány szerepel terítéken, este 8-tól a rockrajongóké lesz a tér, előbb az Ismerős Arcok, később a Depresszió koncertezik.

Csütörtökön 14 órától zajlik az EMI-tábor egyik kiemelkedő eseménye: a 2014-es magyarországi választásokra tekint előre Kőszegi Zoltán országgyűlési képviselő (Fidesz), Szávay István országgyűlési képviselő (Jobbik), valamint Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. Este 8-tól következnek a koncertek, előbb a TransylMania, majd az EDDA lép fel az EMI-tábor színpadán.

Pénteken 12 órától „Erdély kincsei a multik kezében” mottóval a Schweighoffer megagatter és a verespataki aranybánya beruházás következményeiről lesz szó. 14 órától Az Európai Parlament eszközei a kisebbségvédelemre – választás 2014 címmel kerül sor előadásra, 16 órától pedig Berecz András mesél. Este a Knock Out és a Kárpátia zenél.

Szombaton 10-től Fejezetek az ezredéves magyargyűlölet történetéből címmel tart előadást Bakay Kornél történész, majd 12-től Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke értekezik. 14 órától az erdélyi aktuálpolitikai helyzetkép (régiók, restitúció, alkotmánymódosítás) szerepel terítéken. Az esti koncertek fellépői a Romantikus Erőszak és az Ossian.

Autonómia-nap lesz vasárnap az EMI és az SZNT közös szervezésében. 12-től Katalónia függetlenségi törekvéseiről beszél Marc Gafarot katalán képviselő, majd 14 órától az autonómia gazdasági vetületeiről szól Philipp Erschbaurner (Dél-Tirol), Daniel Laspra (Katalónia) és Molnár Judit (Erdély, Arbor) előadása. 16 órától Polgári kezdeményezések az autonómiáért témakörben Izsák Balázs SZNT-elnök, Miren Martiarena, a nemzeti régiók védelmére indított európai kezdeményezés polgári bizottságának baszk tagja, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke és Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke ismerteti gondolatait. A 9. EMI-tábor a Dalriada és a Hooligans koncertjével zárul.

A felsoroltak mellett még számos érdekes előadásra sor kerül az előadósátorban, és minden nap változatos program várja a táborozókat a Kézműves-, a Keskeny út-, a Művész- vagy a Csép Sándor-sátorban is, a Gyereksátorban pedig a kicsiket szórakoztatják különböző tevékenységekkel, míg a szülők a politikai előadásokon vagy más rendezvényeken vesznek részt.

Naponta lesz borkóstoló is, a kis színpadon pedig kevésbé ismert erdélyi együttesek zenélnek, de színházi produkciókra, táncházra is sor kerül itt. Lehetőség nyílik még túrázásra, sportolásra. Érdemes kilátogatni Borzontra.

A tábor teljes és részletes programja a www.emitabor.hu/erdely internetes honlapon található meg.

Közlekedés és belépők

Mivel az EMI-tábor belépői idén sem drágultak, így a tavalyhoz hasonlóan 21 lejbe kerül a napijegy, míg 93 lejbe az egész hétre (öt napra) szóló belépő. Lesz családi jegy is, amely a többgyermekes családok belépését segíti.

Az EMI-tábor ideje alatt buszjáratok közlekednek Gyergyószentmiklós és az EMI-tábor között Gyergyószentmiklósról, a Maros szálloda elől 6:10, 8:00, 11:00, 12:30, 14:10, 15:25, 18:00, 19:00, 20:00 és 22:10 órakor indulnak a buszok Borzont felé, vissza pedig 5:15, 6:55, 8:25, 11:25, 13:15, 14:35, 15:55, 18:25, 21:10 és 2:00 órakor indul autóbusz. Egy jegy ára 4 lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés