
A remetei Alkoza közbirtokosság vezetői és Belbirtokosság-tagok vasárnap 13 órára hirdettek meg közbirtokossági közgyűlést. Erre azonban nem került sor. 12 után Portik Nándor elnök, Pál Antal alelnök és néhány Alkoza-vezetőséghez tartozó személy állt a község főterének egyik sarkán.
2015. március 23., 13:152015. március 23., 13:15
2015. március 23., 13:152015. március 23., 13:15
A központ csendes volt, azonban feltűnő volt a csendőrség jelenléte, nem kizárt, több csendőr volt a község főterén, mint remetei lakos. A közbirokosság illetékesei az arra járókat felvilágosították, hogy mindenki menjen haza, mert a gyűlést nem lehet megtartani. Elmondták, azért marad el a közbirtokossági ülés, mert a polgármester nem adott engedélyt arra, hogy a közösségi házban tarthassák meg azt.
Pál Antal elmondta, pénteken kapta meg a választ, amelyben a remetei polgármesteri hivatal közli, elutasították kérésüket, nem bocsátják rendelkezésükre a közösségi házat. Pál közölte, azonnal bűnügyi feljelentést tettek Laczkó-Albert Elemér polgármester ellen, mert szerintük hivatali visszaélést követett el kérelmük megtagadásával. Elmondták még, hogy az ülés mostani elmaradása nem változtat szándékukon, hogy számon kérjék a Belbirtokosság vezetőinek tevékenységét, és hogy továbbra is próbálják visszaszerezni az Alkoza ezer hektár erdejét, amit az önkormányzat telekkönyveztetett a nevére. Hamarosan alkalom lesz arra, hogy ezeket nyilvánosan szóba hozzák, áprilisban a Belbirtokosság szervez közgyűlést.
Pontban egy órakor két csendőr szakította félbe a beszélgetést, felszólítva az embereket, hogy mivel a köztéri gyülekezésük nem volt bejelentve, oszoljanak. Ez gond nélkül meg is történt, az Alkoza-vezetők amúgy is éppen indultak volna a közeli cukrászdába, hogy ott jegyzőkönyvbe vegyék ülésük meg nem tartását.
Laczkó-Albert Elemér polgármester megkeresésünkre elmondta, a közösségi ház igénylését nem ő utasította el, hanem a község önkormányzati képviselő-testülete döntött így, azt követően, hogy a Belbirtokosság vezetői elhatárolódtak az eseménytől. Ez az ügy az Alkoza és a Belbirtokosság vitája, amiben semmilyen módon nem kíván szerepet vállalni az önkormányzat – közölte Laczkó Albert Elemér.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!