
Húsvét közeledtével élelemcsomagot kap harminc gyergyószentmiklósi család az Együtt, egymásért – szentmiklósiakért! program keretében.
2016. március 23., 13:012016. március 23., 13:01
Adj, és megszületik a csoda! – mottóval előző év adventjében már második alkalommal fogtak össze a szentmiklósiak – önkormányzat, egyházak, vállalkozók és civilek –, azért hogy segítsék az ünnepre hangolódást olyan családokban, ahol szűkösen jut a mindennapi kenyérre is.
Az önkormányzat szociális irodája munkatársainak kezdeményezésére született összefogás nem ért véget a karácsonyi szeretetünneppel, a lakók közül többen adományokat vittek olyanok számára, akiknek jól fog a mindennapihoz a segítség. Mi több, nem egyszer előfordult, hogy segítségre szorulókról adtak hírt a szociális osztály munkatársainak. „Egy alkalommal egy idős asszony kereste fel az irodavezetőt, hogy elmondja bizony az ő szomszédjában is lakik egy olyan magányosan élő személy, akinek ritka a friss kenyér az asztalán. Az Együtt, egymásért – szentmiklósiakért! program célja éppen ez: megerősíteni bennünk, hogy egy közösség vagyunk és figyelnünk kell a mellettünk élőkre is – ha valaki segítségre szorul, ne közömbösen magára hagyjuk gondjaival, rohanva a magunk dolgára, hanem jelezzük azt azoknak, akik segíthetnek: egyházaknak, szociális osztálynak” – számolt be Madaras Szidónia a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal szóvivője.
Sok esetben az a legnagyobb segítség, ha valaki nyitott szemmel és érző szívvel jár-kel a városban, és megteszi az első lépést. „Ilyenkor, ünnepek táján ezt a lelkületet erősítsük meg magunkban és egymásban, hogy aztán a hétköznapokban is tovább tartson, együtt tegyünk a helyi családok igazi örömünnepéért ” – szól az üzenet.
Az önkormányzat szociális osztálya az összegyűlt adományokból húsvétra 30 csomagot állított össze, ehhez a Len család jóvoltából tojás és frissen füstölt kolbász, a Harmopan pékség adományaként pedig kalács is társult. Csokoládé is van a csomagokban, amit olyan személy vitt az irodába, aki két évvel ezelőtt a karácsonyi Együtt, egymásért – szentmiklósiakért! akció során kapott élelemcsomagot, elmondta, most rajta volt sor, hogy ő is adjon. Így állt össze a húsvétra hangolt a harminc élelemcsomag, melyeket a szociális iroda munkatársai a rászoruló családokhoz juttatnak el a nagyhét folyamán.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!