Immáron három szombat is eltelt, mióta útjára indult Gyergyószentmiklóson az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért! elnevezésű nagyszabású közösségi összefogás az önkormányzat szociális osztálya koordinálásával.
2014. november 13., 16:282014. november 13., 16:28
„A jólelkű gyergyószentmiklósiaknak hála megerősödhetett a holnapba vetett hit összesen 90 család, egyedül élő idős számára az eddigi hetekben, akik egy-egy jelentős élelmiszercsomagban részesülhettek. A program legfontosabb üzenete nemcsak ebben a néhány kilogrammnyi tartós élelmiszerben áll, sokkal inkább szól arról, hogy némi egymásra figyelésnek hogyan lehet igazán pozitív hozadéka. Ha az adományokból és támogatásból összeállított csomag egy pillanatra is felcsillantja a reményt a legnehezebb körülmények között élő szentmiklósiak számára, a hitet, hogy érdemes dolgozni, érdemes keresni a továbblépési lehetőséget, mert lesz segítség a megfelelő pillanatban, már elértük a célt” – fogalmazta meg városunk polgármestere. A közösség összetartása, kohéziója erősödik, ritkán látott módon tapasztalható a lakosság, a civilek és az önkormányzat összefogása.
Az elmúlt szombaton a Sláger Centerben a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet és a Gránátalma Egyesület fogadta jelképesen örökbe a gyűjtőpontot. Ezt követően a szociális osztályra az Unitárius Lelkészi Hivatal és az Örmény Katolikus Plébánia is adományokat juttatott el az egyházközségek részéről, így összességében a hét elején összesen 32 családnak juttattak el csomagot egy-egy kalács kíséretében. A teljes programhoz a Kaufland Románia is jelentős anyagi támogatással járult hozzá.
Összesen kilencven olyan család van Gyergyószentmiklóson, amely élelmiszercsomagot kapott a program keretében. Az önkormányzat az ő nevükben is köszöni az adományokat minden jólelkű szentmiklósinak.
November 15-én, szombaton a Szent Ferenc Világi Rend, a Gyergyói Cukorbetegek Egyesülete és a Hargita Megyei Ifjúsági Cukorbetegek Egyesülete fogadja jelképesen örökbe a Sláger Centerben lévő gyűjtőpontot. Hétköznaponként adományaikat a szociális osztály Kárpátok utcai székhelyére is eljuttathatják 8-16 óra között.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!