
Tizenhárom kilométernyi mezei utat érint a beruházás
Fotó: Gyergyócsomafalva Önkormányzata
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
2026. április 26., 13:582026. április 26., 13:58
Egymillió eurós, vagyis ötmillió lejes támogatást nyert Gyergyócsomafalva a több éve tervezett fejlesztésre, a beruházás pedig most jutott el a kivitelezési szakaszba. Márton László Szilárd polgármester tájékoztatása szerint a beruházás révén
A fejlesztés a Szentmiklósi utat, a Hosszúvészt, a Mohost, a Szegeletet, a Setétrétet, a Vészfőt és a Fülöp útját érinti.
A munkálatok során az útalap állapotától függően különböző vastagságú útszerkezetet alakítanak ki:
azokon a szakaszokon, ahol nincs megfelelő alap, 75 centiméter vastagságban építik ki az utat;
ahol már van keményebb alap, ott 25 és 55 centiméter közötti vastagságban készül el az új útszerkezet.
Ez mindenhol stabil közlekedési felületet jelent majd a mezőkre járó munkagépeknek és más járműveknek. A polgármester hangsúlyozta, hogy ezek
A kivitelezés határideje egy év, így a munkálatok befejezése jövő tavaszra várható. A teljes projekt elszámolását 2027 júliusáig kell lezárni.
Márton László Szilárd ugyanakkor a lakosság együttműködését is kéri: ha valakinek problémája vagy kérdése merül fel az utak nyomvonalával kapcsolatban, észrevételeivel forduljon az önkormányzathoz, és ne távolítsa el a nyomvonalat kijelölő cölöpöket.
Emellett megértést kért a gazdáktól azért is, mert a munkálatok ideje alatt nehezebbé válhat a mezőgazdasági területek megközelítése.
A makadámburkolat egy tömörített kőzúzalékból készülő útburkolat, amely a modern, szilárd burkolatú utak közvetlen elődje. Nevét feltalálójáról, John Loudon McAdam skót mérnökről kapta, aki az 1820-as évek körül forradalmasította az útépítést. A makadám út alapelve, hogy a teherbírást nem a mély alapozás, hanem a megfelelően tömörített, egymásba ékelődő kőzúzalék-rétegek és a jó vízelvezetés biztosítja. (Forrás: Wikipédia)
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!