
Gyergyószéki fiatalokat vettek őrizetbe a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) és a Hargita megyei rendőrség közös egységei kedden egy nagyszabású rajtaütés során. Kábítószer-kereskedelem, bűnszervezet létrehozása, illetve kábítószer-fogyasztás miatt indult a fiatalok ellen eljárás.
2014. november 05., 19:332014. november 05., 19:33
2014. november 06., 11:462014. november 06., 11:46
Kedden reggeli hat órakor párhuzamosan hét házkutatásra került sor a csoport tagjainál, valamint más személyeknél, akikkel az illetők együttműködtek – áll a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
A házkutatások során a csoport egyik vezetőjénél, a 31 éves gyergyóremetei B. B. C.-nél tizenegy kannabisztövet találtak. Ezeket hat hete ültették nyolc virágcserépbe, a magasságuk 15 és 70 centiméter közötti volt. A növények egy melléképületben álltak, neonvilágítás és melegítés segítette a növekedésüket. Az említett személynél ugyanakkor kisebb mennyiségű kannabisz-származékot, hasist is találtak.
Szintén a keddi rajtaütéskor a 25 éves gyergyószentmiklósi F. V. A.-nál marihuánát és hasisgyantát találtak. Egy harmadik személynél, a 29 éves gyergyószentmiklósi J. P. otthonában kannabiszdarabkákat foglaltak le.
A házkutatások során találtak még kábítószer-fogyasztáshoz és -kereskedelemhez használatos tárgyakat (elektromos mérleget, a marihuánalevelek aprítására alkalmas darálót, cigarettapapírt), pénzösszegeket, amelyekről azt gyanítják, hogy drogforgalmazásból származnak, valamint mobiltelefonokat, telefonkártyákat.
A hatóságok szerint a csoport 2013-ban alakult, a kábítószert részben maguk termesztették, vagy más Hargita megyei, illetve magyarországi kábítószer-kereskedőktől szerezték be. A csoporthoz időközben más személyek is csatlakoztak, többek között a gyergyószentmiklósi K. T., N. E. és B. K. Z., valamint a csíkszeredai V. P. M., illetve mások is, akiknek – különböző bárokban és más szórakozóhelyeken – a drog értékesítése volt a feladatuk. Vásárlóik közül eddig hét személyt azonosítottak és hallgattak ki, mindannyian gyergyószentmiklósiak, illetve környékbeliek. Összesen tíz személyt állítottak elő.
A rajtaütések során talált, kábítószerként azonosított anyagokat, növényszármazékokat egy kolozsvári szaklaboratóriumnak adták át további vizsgálatok céljával.
A DIICOT ügyésze hét személy ellen kezdeményezett eljárást kábítószer-kereskedelem és veszélyes drogok birtoklása miatt. A hétből négy személy ellen eljárás indult bűnszervezet létrehozása miatt, további hét gyanúsított ellen pedig kábítószer birtoklása és fogyasztása miatt indult eljárás.
F. V. A. és B. B. C. ellen a DIICOT ügyésze 24 órás előzetes letartóztatást, míg J. P. és V. P. M. ellen hatósági felügyeletet rendelt el. A többi gyanúsított szabadlábon maradhat a vizsgálat alatt. A rendőrség szerint a későbbiekben F. V. A. és B. B. C. is szabadlábra kerülhet, hatósági felügyelet mellett.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!