
Kerekítve, 305 lejről 320 lejre nő Gyergyószentmiklóson a hőenergia gigakalóriánkénti ára. Pontosabban 14,5 lejjel kell többet fizessenek a lakók egy gigakalória után. Az árváltoztatásról mindenképpen szavazni kellett, hiszen a szolgáltatás áfája változott januártól, de a városvezetés célja az is volt, hogy ezzel elejét vegyék újabb konfliktusoknak, pereknek.
2016. február 19., 10:342016. február 19., 10:34
Áremelés tavaly is volt, de ez jogi viták miatt mindeddig nem lépett érvénybe. Az újabb, csütörtökön eldöntött fűtésár-változtatás nyomán ezúttal gyakorlatilag is többet kell majd fizetnie a gyergyószentmiklósiaknak a távhőszolgáltatásért. Napirendre az az ár került, amit az E-Star kérésére az árszabályozásra jogosult országos hivatal, az ANRSC még 2014-ben jóváhagyott, és amelyről már többször szavazott a testület. Mivel még nincs erre vonatkozó végleges bírósági döntés, egyelőre vita tárgya, hogy a múlt év elején történt szavazáskor elég volt-e nyolc szavazat a döntéshez vagy sem. Most azonban tíz képviselő szavazott igennel, már kétség sem férhet az áremeléshez.
A távhő előállítási ára 354,66 lej, a lakossági ár pedig – ahogyan azt a számlákon is olvashatták a fogyasztók – gigakalóriánként 305,28 lej volt eddig. A helyi költségvetésből biztosított önkormányzati hozzájárulás (szubvenció) fedezi a szolgáltató felé az előállítási ár és a lakosságnak számlázott kedvezményes ár közötti 49,38 lejes különbözetet. A csütörtöki tanácshatározat alapján megmarad a 49,38 lejes gigakalóriánkénti szubvenció a lakossági ár pedig az idéntől érvényes áfakulccsal együtt 319,78 lej lesz. Az új ár március 1-jétől érvényes, tehát az első megnövekedett számlákat majd a március havi fogyasztásról szóló számlák kézhez vételekor kell fizetni.
Megelőzik az újabb szerződésbontást
Nagy Zoltán megbízott polgármester álláspontja szerint elkerülhetetlen az áremelés, hacsak a város nem akar szembenézni azzal, hogy az E-Star szerződésszegés okán ismét szerződést bontson. Az E-Star szerződésbontása pedig hatalmas terheket róna a városra, hiszen az önkormányzat meg kellene térítse a rendszer-felújításakor történt beruházás értékét, és a cég betervezett és kieső jövedelmét is. Ezt mindenképp el akarja kerülni a városvezetés. Ha most nem szavaztak volna igennel az áremelésről, újabb lehetőséget adtak volna a szerződésbontásra – mondta Nagy Zoltán.
Kárigényt már egyet be is nyújtott a cég – 321 ezer lejt kér az E-Star a várostól. Álláspontjuk szerint ekkora bevételkiesést halmoztak fel amiatt, hogy a tavalyi áremelés életbe nem lépése miatt a régi áron szolgáltatták a fűtést és a meleg vizet.
A képviselők név szerint szavaztak, a tíz MPP színekben megválasztott képviselő igennel, a jelenlévő hat RMDSZ-es közül négyen nemmel szavaztak, míg Lázár Zoltán tartózkodott. Farkas Zoltán nem volt jelen az ülésen. A tíz igenlő voks elég volt ahhoz, hogy elfogadják a határozatot.
A jegyzőtől várnak szakvéleményt
A szavazást megelőző vita egyébként a szokásosnál visszafogottabb volt. Bajkó László nehezményezte, hogy egy határozatban két árváltoztatás van összevonva, egyik az áfamódosítás, másik az E-Star által szorgalmazott áremelés. Leszögezte, ahogy eddig sem tették, most sem fogadják el az áremelést amiatt, hogy nem tartják elfogadhatónak, ahogyan a cég különböző költségtételeket belefoglal az árképzésbe. Kérte Nagy István jegyzőt, fejtse ki erről a véleményét, de a ő nem élt ezzel.
Elfoglalt polgármesteri szék
A tanácsülés érdekessége még, hogy az ülésre korábban érkezett Czink Attila leült az alpolgármesterek megszokott helyére, így a késve érkezett Nagy Zoltán a Mezei János ellen indult eljárás kezdete óta üresen hagyott székben foglalt helyet.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!