
Fotó: Gergely Imre
November elsejétől tervezték újraindítani a fizetős parkolási rendszert Gyergyószentmiklóson, de technikai okok miatt pár hetes csúszás várható. A város addig nem szed parkolási díjat – az autósok ingyenesen használhatják a kijelölt parkolóhelyeket.
2025. október 31., 19:022025. október 31., 19:02
Az önkormányzat elvégezte a szükséges előkészületeket: felújították és felfestették a parkolókat, felállították a táblákat, áthelyezték az automatákat, és elfogadták a parkolási szabályzatot is. Azonban – ahogy Nagy Zoltán polgármester fogalmazott – „a technika ördöge közbeszólt”.
A rendszer működését biztosító szoftvert fejlesztő külföldi cég még nem készült el azzal a programmal, amely a fizetést és az ellenőrzést monitorizálja, és amelyhez a parkolóőrök, valamint a helyi rendőrök is kapcsolódni tudnak. A TPark applikáció és a parkolóautomaták közötti kommunikáció, illetve az ellenőrző rendszer összehangolása még folyamatban van.
A polgármester hangsúlyozta, amíg nem lesz teljeskörűen működőképes a rendszer, addig nem akarják elindítani a díjfizetést. A parkolás így
Fontos azonban, hogy a szabálytalan parkolást továbbra is szigorúan büntetik. A tiltott helyeken megálló járművezetőkre a korábbinál is nagyobb szigorral szabnak ki bírságot, és a tilosban parkolásért – akárcsak más közlekedési kihágások esetén – büntetőpontok is járnak.
Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.
Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.
2 hozzászólás