
Fotó: Balázs Katalin
Az egyetlen munka, amit jól végezhetünk, az, amit szeretünk – erre hívta fel a ballagók figyelmét egy búcsúztató társuk. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán idén 132 hallgató végzett.
2012. május 19., 18:442012. május 19., 18:44
2012. május 20., 17:372012. május 20., 17:37
„Visszagondolok, hogy ezelőtt tizenöt évvel az első végzősök összesen harmincöten voltak, elfértek egy tanteremben, most tele volt a kultúrház, még lábon is álltak. Örvendek ennek. Ilyen tanügyi bizonytalanság mellett szerintem a 132 egy szép szám, nagyon remélem, hogy a nyári felvételi vizsgák után is legalább ennyien összegyűlünk” – így vélekedett dr. Dombay István egyetemi docens, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatának igazgatója a pénteki kicsengetési ünnepséget követően. A viszonylag fiatal intézmény végzőseiként ballagtak a turizmus alapképzést végzettek, a négyéves geodéziát hallgatók román és magyar tagozattal, illetve a mesterisek ökoturizmus és fenntartható fejlesztés szakon.
Az ünnepségen, ahol búcsúbeszédek mellett a másodévesek vehették át a Csiky-kerti iskola szimbolikus kulcsát a végzősöktől, elhangzott: visszavárják az egykori hallgatókat. Az intézményigazgató kifejtette: mivel ma már nincsenek kihelyezések, az egykori diákság sorsát csak közvetlen visszaigazolások révén tudják követni. Ezért kérik, aki teheti, jelezze, hol talált munkát, hol tanul tovább. Ugyancsak az információgyűjtésre adnak alkalmat a tavalyelőtt kezdődött tízéves találkozók is, illetve egy civilszervezet-létrehozási kezdeményezés: „a kapcsolattartás és kötelékek erősítése érdekében nagyon szeretnénk létrehozni egy egyesületet a gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozat volt hallgatói számára, hogy összegyűjthessük őket a nagyvilágból” – tudtuk meg dr. Dombay Istvántól.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!