Cserélik az utcanévtáblákat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklóson cserélik az utcanévtáblákat. A helyi tanács döntése értelmében az önkormányzat cége látott hozzá a cseréhez.

Baricz-Tamás Imola

2014. augusztus 18., 15:352014. augusztus 18., 15:35

2014. augusztus 18., 18:562014. augusztus 18., 18:56

A korábbi név- és házszámjelzők a negyven évvel ezelőtti városképnek feleltek meg, szükségessé vált az aktualizálás. „Az elmúlt napokban a Sétálóutca, Keskeny, Mezőgazdászok, Régigyár, Vadászok, Meszes, Fazekas, Dózsa György, Kis, Rózsák, Őz, Akác, Galamb, Külső, Építők, Tűzoltók, Földváry Károly, Békény és Fürdő utcákban helyeztek ki új névtáblákat. Az önkormányzat cége, a Vitalissima Kft. az alszegi zónából indulva a város valamennyi utcanévtábláját kicseréli” – ismertette a Madaras Szidónia, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője.

Az új táblákat, a város jellegzetességeit figyelembe véve, helyi vállalkozó tervezte, két rétegű
PVC-lemez között egy alumínium adja a tábla felületét, amelyre három felirat kerül: a megnevezés magyarul, románul és rovásírással.

Újraszámozás is tervbe van

Mint megtudtuk, Gyergyószentmiklóson a porták újraszámozása is tervben van. A cseréhez a számok előzetes megrendelését tervezi az önkormányzat, hogy mindazok, akik kicserélnék, az utcanévtáblákkal egyező stílusúra, ezt megtehessék. „Legkorábban ősz elején várhatók az új számok, de a lakosságot időben tájékoztatni fogjuk erről a lehetőségről” – mondta Madaras Szidónia.

Értesüléseink szerint a városrendezési osztály már elkezdte az utcajegyzék aktualizálását, a folyamat még tart, hiszen ezt a város adminisztratív területéhez tartozó összes területre el kell készíteni, így Gyilkostó üdülőtelepre is. „A házszámok kiadása jelenleg kérés alapján történik, a városrendezési osztály és az adóhivatal hoz végleges döntést az adott kérés ügyében. Nehézséget az olyan esetek jelentenek, amikor beépítetlen környéken létesül ingatlan, hiszen ilyen esetekben feltételesen be kell számítani a ház körül lévő parcellák potenciális házszámait is. Az esetek száma ugyan nem számottevő, de előfordul. Amint az utcajegyzék pontosan tükrözi a város adminisztratív területén fennálló aktuális helyzetet, a nehézségek megoldódnak” – ismertette a sajtószóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés