Cégérre a turizmus terén is szükség van

– Dr. Dombay István intézményigazgató a tanévnyitón jelentette be: a kihelyezett tagozat népszerűsítési stratégiájának kidolgozását Horváth Alpárra bízza. Milyen lehetőségeket lát arra, hogy a Csiky-kerti egyetem kellő ismertséget nyerjen?

– A felsőoktatási piacon versenyhelyzet van. Mi alapvetően arról kell tájékoztassuk a leendő diákokat, szülőket és a teljes társadalmat, hogy mi az, amit a mi egyetemünk nyújtani tud, miben különbözünk más intézményektől. Nem a versenytársak lépéseire kell építsük a stratégiánkat, hanem a saját fejlesztésű tudásra. E tudás alapvetően import: meg kell ismerni a világban lévő jó gyakorlatokat. Gondolok itt a turizmus állami irányítására, az önkormányzati szerepvállalásra, a vállalkozói hálózatok működtetésére és a különböző szférák együttműködésére. Termékpolitikánk lényege, hogy tudástartalmat fejlesztünk, promóciós taktikánk lényege pedig az lenne, hogy nem plakátokkal, szórólapokkal, hagyományos üzenethordozókkal oldjuk meg a társadalom megszólítását, hanem az intézményekkel való kapcsolatépítéssel. Ez egyelőre csak alapelv, nem egy leírt stratégia, de én úgy gondolom, nekünk az a dolgunk, hogy járuljunk hozzá a város, a megye, az ország sikeréhez turisztikai vonatkozásban. És ebben azért tudunk mi jók lenni, mert földrajzos szemlélettel közelítünk a dolgokhoz. Persze, e mellé kell a közgazdaság jellegű irányultság is, mert fontos, hogy minél nagyobb gazdasági hasznok termelődjenek, fontos a jövedelemnövekedés, munkahelyteremtés mind az állami, mind a magánszférában. Alapvető az is, hogy térségekben gondolkodjunk, például olyan térségben, mint Gyergyó, melynek meg kell találni a személyiségét. Ezt nem lehet földrajzkönyvből kitalálni, folyamatos párbeszédet kell folytatni a civil szférával, olyan intézményekkel, amelyek vagy honismerettel foglalkoznak, vagy valamilyen értéket tárnak és karolnak fel. Ehhez ember is kell, egyértelmű, de bízom benne, hogy lesz ambíciónk és időnk is, hogy partnerségeket építsünk.

– A partnerségépítést szolgálja egy október 15-ei, csíkszeredai rendezvény is. Mire kerül sor tulajdonképpen?

– Címe: Térségi együttműködések a turizmus szervezésében, de ennek előzményeit vázolnám elsősorban. Szerencsére Székelyföld és Magyarország között a kapcsolat nagyon sokrétű, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy a Nemzeti Kiválóság ösztöndíjával sikerült olyan kutatásokat végeznem Magyarországon, amelyek által fontos személyekhez kerültem közel. Olyanokhoz, akik az elmúlt tíz évben felépítettek Magyarországon egy intézményrendszert, a Magyar Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetséget. Nagyon fontos tapasztalat számomra, hogy Romániában is voltak hasonló kezdeményezések, a 2006-os mesterterv szól arról, hogy szükség lenne a köz- és magánszféra képviselőiből alakuló profi szakmai szervezeteket létrehozni, amely részben átvállalná a turisztikai minisztérium hatásköreit. Mi ez, ha nem egyfajta decentralizáció, feladatmegosztás a központi és helyi szereplők között? Sőt ennél is több, mert nemcsak arról van szó, hogy a kormány leosztja megyei és helyi önkormányzatoknak a turizmussal kapcsolatos kompetenciákat, hanem a megyei és helyi önkormányzatok bevonják közösségközi társulásokba a szomszédos önkormányzatokat, és akár egy LEADER-típusú együttműködésben megtanulják azt, hogy lehet közös akciótervekbe, stratégiákba gondolkodni. Magyarország előttünk jár. Amit az ottani példákból megtanulhatunk, az a nemzeti turizmuskoncepció, és Székelyföld számára nagyon fontos, hogy a jó példákat hamarabb vegyük át, mint az ország többi régiói, így tudjuk a vendégeket idevonzani. A hónap közepén a megyeházán sorra kerülő rendezvényen ehhez kapunk segítséget a meghívottaktól, tapasztalatuk által megtudhatjuk, mit hogyan lehet olcsóbban, hatékonyabban megoldani és kerülhet sor eszmecserére kormányzati és civil résztvevők között, a régiók turisztikai képviselői jelenlétében, és ez előbbre viheti a székelyföldi turizmust.

– A fórum során mire kellene fény derüljön, sor kerüljön ahhoz, hogy Horváth Alpár azt mondja: egy lépést tettünk előre a turizmus terén?

– Elsődleges hozadéka az kellene legyen, hogy úgy álljunk fel az asztaltól, hogy mindenki tudja: mi a turisztikai desztináció, és ezt meg tudjuk magyarul is fogalmazni, konkretizálva legyen mindenki feladat- és hatásköre. Most úgy látom, hogy a pályázatok útján sok településen létrehozott turisztikai irodákban megvan az operatív személyzet, de szükséges lenne egy szakmai hálózat létrehozása. Azt látom, hogy van egy rövid táv, ami alapvetően a szemléletformálásról és tudástranszferről szól. Hosszú távon pedig a desztinációmenedzsment működésének feltétele, hogy legyen ezt pártoló kormányzás, legyen desztinációs politika, és ezt is van, akiktől eltanuljuk.

– Amint korábban említette, a térségi termékfejlesztési törekvések kapcsán az is megválaszolásra vár, hogyan viszonyuljunk a történelmi emlékekhez, hogyan „adjuk el” ezeket a turistáknak?

– Hadd említsek egy példát: száz éve volt az első világháború. Ennek öröksége egy súlyos teher. Nagyon nehéz ebből úgy csinálni örökségturisztikai termékeket, hogy ne okozzon konfliktusokat, lelki sérüléseket a társadalom egyik vagy másik részében. Itt román-magyar vonatkozásban nagy kihívás, hogy olyan turisztikai terméket fejlesszünk, amely elég kemény történelmi örökséget dolgoz fel, így ehhez megfelelő etikai megkötéseket kell figyelembe venni. Olyan kérdésekre kell választ keresni, hogy miként népszerűsítünk egy ezeréves határt, egy bunkerrendszer, hadi örökséget. Márpedig a hadi örökség ugyanúgy, mint a néprajzi örökség, igazából a megismerést szolgálja. Azt a megismerést, ami szükséges, de valamiért még nem akarjuk a múltunkat úgy látni, ahogyan volt, hanem megszépítenénk. Itt van a múzeumpedagógusoknak, animátoroknak, idegenvezetőknek a felelősségük: olyan örökségturisztikai terméket kínáljunk a háborús emlékből, amely a nemzetek közötti békés együttélésről és a hogyan továbbról szól, semmiképp sem arról, hogy ki volt itt hamarabb.