
Fotó: Baricz Tamás Imola
Szórakoztató elemekkel „tűzdelve” zajlott a lovas verseny és rotyogott a „kőtokány” Borzonton. A Szent István király tiszteletére épült templom búcsúját megelőző napon a vártnál kevesebb versenyző és érdeklődő volt kíváncsi a falunapok talán legnagyobb attrakciójának számító rendezvényre.
2014. augusztus 17., 17:232014. augusztus 17., 17:23
2014. augusztus 17., 17:402014. augusztus 17., 17:40
Hogy hányan mondták szombaton délután szomszédjuknak, kár volt kihagyni a Szent István-napi vágtát, nem tudni, de aki részt vett, szórakozhatott a rendezvény egy-egy pillanatán. Akadt, aki azért szurkolt, hogy a helyenként hepehupás terep miatt ne essen baja se lovasnak, se lónak, más meg a szekeresek versenyén, na meg Bajkó Tibor humoros kommentárján szórakozott. A lovakon ülő kiskutya sem mindennapi látvány, és adrenalintermelő pillanat volt az is, amikor egy-egy ló úgy döntött, hogy pálya ide, szabály oda, a közönség felé veszi az irányt.
A rendezvényt nyitó percekben Gáll Szabolcs, Alfalu polgármestere a ló és lovas viszonyáról szólt, majd Bajkó Tibor kétszeres országos fogathajtó bajnok a gyér érdeklődésre is magyarázattal szolgálva a Székely Lovasok Székelyföldért staféta rendezvény szervezőjeként szólt a pénteki eseményekről, amelyen harmincöt Gyergyó-medencei lovas vett részt.
Gál Mihály mutatta be a versenyzőket, és kezdetét vette a szórakozás, szurkolhattunk a vágtázóknak, akárcsak a szekeresek fogathajtó versenyén. A pályát az egyenpólós szervezők alakították ki és spékelték meg malmos próbatétellel, amely során zsákokat kellett fel-, majd lepakolniuk a segédhajtóknak, vagy éppen ostorral kipukkasztaniuk vízzel töltött lufikat, mi több, egy-egy korsó sört is fel kellett hajtsanak a szekeres versenyzők.
A nyerges vágta győztese a gyergyóalfalvi Domokos Attila lett Meredys nevű lovával. Helybéli nyerte a szőrén vágtát, Balla Szabolcs Jankó nevű lovával. A kettes fogathajtást a borzonti Sándor Balázs és Kovács Ervin nyerte. A lovas rönkrakás győztesei Domokos János és Ráduly Árpád Borzontról.
Közben csíki szakács kavarta száz főnek a kőtokányt. „A magyar népmesebeli kőlevestől eltérően a kőtokány olyan, hogy kő bele zöld paszuly, füstölt csülök, disznóhús, padlizsán, cukkini, kápia, hagyma, petrezselyem... s hiripszár” – mondta Kopacz Madarász Árpád, aki nem először ragad fakanalat, de Borzonton először kóstolták főztjét. Az alapreceptről faggatva elárulta: „szegedi jellege van a kőtokánynak, de székelyesítve kevesebb piros paprikát teszek. Itt a kolbász húsból van, nem piros paprikából” – tette hozzá.
Borzonton is három napig állt a bál, többek között koncertekre, előadásokra is sor került.
Kedves-Tamás Gyopár
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!