Börtönkórházban kezelik Lőrincz Róbertet

Előbb a csíkszeredai kórházba, majd a jilavai börtönkórházba szállították át a Csala Zsolt néhai alfalvi alpolgármester meggyilkolása miatt első fokon elítélt Lőrincz Róbertet. A vizsgálatok szerint gyógyszermérgezés miatt lett rosszul.

Gergely Imre

2012. március 19., 19:382012. március 19., 19:38

2012. március 19., 20:202012. március 19., 20:20

A börtön illetékesei megerősítették a gyógyszermérgezés tényét, hozzátéve, hogy az eddigi vizsgálatok alapján Lőrincz „önként” vette be a gyógyszereket. Az illetékesek a cellatársak által elmondottak alapján állítják ezt. Tény, hogy Lőrincz Róbert rosszul lett, és kórházba kellett szállítani március 12-én – írja az Evenimentul Zilei napilap. A súlyos állapotban, kómában lévő Lőrinczet a csíkszeredai kórházból szerdán a jilavai börtönkórházba szállították át.

A történet csak napokkal később került nyilvánosságra. Lőrincz Róbert ügyvédje elutasítja, hogy a mérgezés önkezűség nyomán történt. Alexandru Pantea azt nyilatkozta az Evenimentul Zilei-nek, hogy védencét megmérgezték a börtönben. Egy, a Lőrincz családhoz közel álló személy érdeklődésünkre elmondta, a gyógyszermérgezés az biztos, de nem érti, hogy a szigorúan őrzött börtönben miként juthatott gyógyszerekhez, így azt sem hiszi, hogy önszándékúan vette volna be ezeket. Lőrincz Róbert egyébként jobban van, de továbbra is a jilavai börtönkórházban kezelik.

Az alapfokú ítélet ellen egyébként az elítélt ügyvédje benyújtotta a fellebbezést, a következő tárgyalás április 15-re van kitűzve a marosvásárhelyi táblabíróságon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
Hirdetés
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
Hirdetés