Bolhapiac: váljon szokássá

„Hogy élettel, vidámsággal, pozitív energiával teljen meg az udvar” – válaszolt a kezdeményező Jeszenszky Melinda arra a kérdésre, hogy mi célból szerveztek bolhapiacot most először Gyergyószentmiklóson.

Pethő Melánia

2014. október 14., 14:062014. október 14., 14:06

A próbálkozás sikeres volt. Több mint húszan bocsátották áruba szombaton az otthonukban feleslegessé vált vagy egyszerűen megunt, de mások által még használható, keresett holmijaikat. Volt itt sok minden, főként ruhanemű, de játékok és bútordarabok is. Ha volt áru, akadt vásárló is, amint a nap kisütött, sokan betértek a „diszkont udvarként” ismert Gábor Áron utcai udvarra. A legtöbbjüket csak a kíváncsiság vonzotta, de sokan voltak, akiknek megtetszett egyik vagy másik portéka, és vásároltak is. A szervezők minden betérőt tombola-sorsjeggyel is megajándékoztak, és hárman közülük értékes ajándékokat is nyertek.  

Indulásnak igazán sikeres volt – állapíthattuk meg. Az udvar is élettel telt meg, és a vidámságot, pozitív energiát valóban érezni lehetett. Nem lenne meglepő, ha idővel családi programmá válna a bolhapiacozás, a pincében most nyílt meg egy hangulatos családi kávézó, ahol dohányzó és nemdohányzó helyiség és szépen berendezett gyermekszoba is várja a vendégeket. Jeszenszky Melinda elmondta, ha más városokban vagy külföldön jár, ahol hagyománya van a bolhapiacozásnak, mindig meglátogatja az ilyen helyeket, szereti azt a barátságos vásári hangulatot, ami ott jellemző. Bízik abban, hogy ezt sikerül Gyergyószentmiklóson is megvalósítani.

A most megszervezett bolhapiacnak mindenképpen folytatást terveznek, havonta lesz ilyen társasági eseményszámba menő vásár az Ora Rode udvarán. Az árusok száma minden bizonnyal nőni fog – a visszajelzések szerint. Asztaldíjat, „piacbért” nem kérnek, fő, hogy rendszeresen élettel teljen meg a helyszín. A pontos időpontot majd előre meghirdetik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés