
Fotó: Baricz Tamás Imola
Szükség lenne bölcsődére Gyergyócsomafalván – derült ki a polgármesteri hivatal által készített közvélemény-kutatásból. Az épület adott, uniós alapok jelentenék az anyagi forrást.
2016. január 21., 16:012016. január 21., 16:01
2016. január 21., 16:022016. január 21., 16:02
Hetvenöten válaszoltak a község honlapján feltett kérdésre, 61-en a bölcsőde mellett szavaztak, ebből 30-an érintettek, vagyis kisgyerekesek. Az iskola vezetőségének adatai szerint 95 gyerek családja a potenciális igénylő. Márton László-Szilárd polgármestert kérdeztük, kik a kezdeményezői a bölcsőde létesítésének.
„A polgármesteri hivatal berkeiben született meg a mostani ötlet. Vagyis sem iskolai, sem szülői megkeresés nem volt ez ügyben a jelenben. Viszont volt egy korábbi egyeztetés, amikor esélyt láttunk kormányprogramból építeni bölcsődét. Akkor az iskolával egyeztetve, közösen kértünk kormánytámogatást, ami végül is elmaradt. Ugyanakkor, a most esedékes óvodaépítés kapcsán tartott konzultáció során, a szülők részéről ismét megjelent az igény egy bölcsődére. Az internetes közvélemény-kutatás eredményei is azt mutatják, hogy van létjogosultsága” – fogalmazott.
„Nem egy új épületben lenne, hanem a már létező volt községházára gondoltunk. Ennek egyik szárnyában jelenleg óvoda működik, a másik üresen áll. Az épület a község központi részében van, elegendő teremmel rendelkezik, és van udvara is. A kivitelezésre uniós alapokat tervezünk lehívni, a 2014–2020-as vidékfejlesztési alap teremt erre lehetőséget. Magam részéről célként 2018 végét tudom megfogalmazni” – mondta a polgármester.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!