
Nem tudni, mikor vehetik át a gyergyószentmiklósi jogosultak az Európai Unió intervenciós tartalékalapjából származó élelmiszersegélyt, ez ugyanis még nem érkezett meg. A kiosztást lebonyolító szociális osztály már decemberben megtette az előkészületeket, összeállította a jogosultak pótlistáját, előkészítette az élelmiszerek raktározásához alkalmas termeket.
2015. január 08., 15:342015. január 08., 15:34
„Semmilyen friss hírt nem kaptunk a segélyről. A prefektúra illetékese is csak annyit tudott mondani, hogy a szállítással megbízott cég sofőrje fog értesíteni, amikor érkezik a szállítmánnyal Gyergyószentmiklósra. Várjuk a hívását” – mondta Gereőffy Imola, a városháza szociális osztályának vezetője. Közölte, készen állnak a csomagok fogadására, a régi kórház termeiben fogják elraktározni a több tonnányi élelmiszert, aminek a kiosztását is itt bonyolítják majd le.
Idén megváltozott az uniós élelmiszer-támogatás kiosztásának mikéntje: a program lebonyolításával ezentúl a megyei önkormányzatok helyett a prefektúrákat bízták meg, és bevezették az élelmiszersegély-szelvényeket is, amelyek felmutatásával vehetik át a csomagokat a jogosultak. A szelvényeket a román posta még tavaly kézbesítette a jogosultak listáján szereplők jó részének, a központi összesítésből kimaradt személyeket a szociális osztályok munkatársai pótlistára írták fel. Gyergyószentmiklóson 159-cel egészült ki az eredetileg 2105 jogosult nevét tartalmazó névsor. A csomagok kiosztásakor pótlistára kerülnek majd azok is, akik időközben elvesztették a szelvényüket, illetve akik valamilyen okból nem szerepelnek az eddigi listákon, de igazolni tudják jogosultságukat.
Amint átvehető lesz a segély, tájékoztatjuk annak menetéről olvasóinkat. Az élelmiszerek kiosztására a csomagok megérkezésétől számított harminc napon belül kerül sor.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!