Bíróságra kerül a gyergyószentmiklósi fűtésügy

Pereskedésnek néz elébe a gyergyószentmiklósi önkormányzat és az E-Star. Nagy Zoltán alpolgármester és az önkormányzat álláspontja az, hogy a fűtésszolgáltatási szerződést egyoldalúan semmiképpen nem bonthatja fel az E-Star, hanem csakis bírósági úton érhetné ezt el. Az önkormányzat is pert indít.

Gergely Imre

2015. szeptember 11., 10:382015. szeptember 11., 10:38

2015. szeptember 11., 10:502015. szeptember 11., 10:50

Az elsőrendű kérdés, ami a gyergyószentmiklósi tömbházlakókat foglalkoztatja: lesz-e fűtés. Nagy Zoltán alpolgármester kijelentette: ebből a szempontból megnyugodhatnak az emberek, fűtés, meleg víz mindenképpen lesz, bármi is történjen az E-Star szerződésbontásának következményeként. A törvény ugyanis előírja, hogy a szolgáltatás folytonosságát az önkormányzatnak biztosítania kell.

Az alpolgármester sajtótájékoztatóján meglepő kérdést vetett fel. Megtörténhet, hogy alaptalan az E-Star indoklása, miszerint azért jelentett be szerződésbontást, mert az önkormányzat nem fogadta el az általa szorgalmazott megemelt árat. Ugyanis van olyan jogi szakvélemény, amely azt mondja ki, a testület már márciusban árat emelt. Akkor nyolc MPP-s képviselő szavazott az áremelés mellett. Amint Nagy Zoltán közölte, a jegyző, Nagy István álláspontját követve úgy tekintették, az áremelési javaslat nem kapta meg a szükséges szavazatszámot. Egy újabb szakvélemény szerint azonban nem a hivatalban lévő 17 tanácsos fele + 1, hanem az ülésen jelen lévők fele + 1 fő kellett volna igennel szavazzon, ahhoz, hogy a határozat érvénybe lépjen. Ha ez így van, akkor az E-Star szerződésbontására nincs ok, hiszen a testület elfogadta a 7,5 százalékos áremelést.

Hogy a két jogi álláspont közül melyik a helyes, annak kimondását a bíróságtól várja a városháza. Csütörtökön elindították folyamatot, amelyben a bíróságtól kérnek döntést a kérdésben – közölte az alpolgármester.

Egy másik bírósági ügy is kilátásban van. A városháza úgy ítéli meg, a szolgáltatói szerződés olyan jogszabályi kategóriába esik, amely alapján egyoldalú szerződésbontásról nem lehet szó, hanem csakis bírósági úton lehet felbontani. Így ha az E-Star be akarja fejezni a gyergyószentmiklósi fűtésszolgáltatási tevékenységét, bírósághoz kell fordulnia.

A városháza által indított eljárás végén két módon dönthet a bíróság: vagy annak a jogi szakvéleménynek ad igazat, amely szerint már márciusban árat emelt a testület, vagy elutasítja azt. Az első esetben az E-Star szerződésbontási indoklása alaptalanná válik, így folytatnia kell a szolgáltatást. Amennyiben kiderül, hogy mégsem fogadták el az áremelésről szóló határozatot, és az E-Starnak lesz igaza, akkor az önkormányzatnak át kell vennie tőle a szolgáltatást és biztosítania annak folytonosságát. Ennek megszervezésére hatvan nap áll rendelkezésre. A hatvan nap a bírósági ítélet napján kezdődik, és nem szeptember 4-től számítódik, azaz nem az E-Star egyoldalú szerződésbontás-bejelentésétől – jelentette ki Nagy Zoltán. Ha át kell venni a szolgáltatást, nem lesz egyszerű, de van megoldás. Vagy az, hogy az önkormányzat átveszi alkalmazásba a szolgáltatást működtető szakembereket, vagy átmeneti időre megbíz ezzel egy külsős céget. Az alpolgármester abban bízik, hogy ha ennek meg is kell történnie, az tavaszra maradna, a fűtésszezon lejárta utánra, ugyanis a bírósági folyamat elhúzódhat addig.

Az alpolgármester leszögezte: az önkormányzati képviselő-testületben senki nem akar áremelést. Azonban az MPP-frakció úgy látta, hogy amennyiben az ANRSC jóváhagyta már a drágítást, a testületnek nem lehet más választása, mint elfogadni azt. Ezért is szavaztak emellett. A következő lépés azonban az lett volna, hogy azonnal bíróságon kérik az ár felülvizsgálatát, arra hivatkozva, hogy az E-Star által bemutatott árképző tényezők némelyike nem megalapozott, túl magas. Az RMDSZ-es képviselők azonban nem szavazták meg a javaslatot. Ha azonban kiderül, hogy márciusban elégséges volt az MPP-s szavazatok száma, akkor már a 7,5 százalékkal drágább gigakalóriaár van érvényben. Persze, már márciustól. Ebben az esetben azonban visszamenőleg, a tavasz óta szolgáltatott meleg víznek is drágábbnak kellett volna lennie. Újabb kérdéseket vet fel az, hogy a különbözetet hogyan, kitől és milyen formában kellene megkapnia az E-Starnak – jelezte Nagy Zoltán.

A városháza célja mindenképpen az, hogy ne történjen szerződésbontás. Ugyanis ha az E-Star nem szolgáltat többé és jogosnak bizonyul az az álláspontja, miszerint az önkormányzat szerződést szegett, annak súlyos következményei lehetnének a városra nézve. A cég ugyanis a befektetése költségeinek és a betervezett 20 éves jövedelmének megtérítését követelhetné. A kártérítés miatt gyakorlatilag a fenntartási költségeken kívül minden pénzt az E-Star kártalanítására kellene fordítani. Mindezt hosszú évekig. Nagy Zoltán bízik abban, hogy ez nem fog megtörténni. A hogyan tovább kérdésről újabb tárgyalást kezdeményeztek a szolgáltató céggel. Várhatóan jövő héten ülnek asztalhoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés