Ötéves tevékenység után december 1-től bezárta kapuit a Gyergyói Állat- és Természetvédő Egyesület által működtetett állatmenhely, lakói költözésre kényszerültek. A miértekre, a hogyan továbbra kerestük a választ.
2014. december 04., 13:522014. december 04., 13:52
A Gyergyói Állat- és Természetvédő Egyesület több mint öt éven át kutyák százait gondozta, szállásolta el a város alfalvi kijáratánál lévő, elsőként létrehozott telepen. Az önkormányzat tulajdonát képező területen működtetett állatotthonnak költözni kellett, amint az egyesület vezetője, Jakab Ágota fogalmazott: „nagyon rossz időpontban, mert az időjárás nehezíti a dolgunkat”.
„A költözés még folyamatban van, több dolgot kell még elszállítsunk, azokat, melyek a mi tulajdonunkban vannak, melyeket a németországi támogatók segítségével tudtunk beszerezni. A kutyák biztonságban vannak, többet adtunk örökbe külföldre és határon belülre is, ugyanakkor ideiglenes gazdiknál is több kutyát helyeztünk el” – ismertette Jakab Ágota.
Az egyesület vezetője elmondta, a polgármesteri hivatal területén befejeződik ugyan a tevékenységük, de állatvédőkként új erőkkel, új helyen folytatják a védtelen állatok segítését. A terveik szerint magán-menhelyet működtetnének, így nem kívánnak ezentúl semmilyen hivatallal szerződésben állni.
A menhely bezárásával kapcsolatban a területtulajdonos, a polgármesteri hivatal álláspontját Madaras Szidónia sajtószóvivő közölte: „Együttműködési kísérlet zajlott Gyergyószentmiklóson a Gyergyói Állat- és Természetvédő Egyesület és az önkormányzat között. A területet használhatta az egyesület, illetve a helyi költségvetésből szerződéses alapon bizonyos összegeket fordíthattak a vállalt tevékenység végzésére. Ennek ellenére a város utcáin rengeteg eb volt. Ezt látva az önkormányzat újabb menhely létesítésére kényszerült, és jelentős erőforrások átcsoportosítása vált szükségessé a meglévő együttműködés mellett is.
„Az egyesület elhagyta a területet az általuk befogott kutyákkal, néhány kisebb eszközüket kell még elvinniük. Csütörtöktől elindult az újabb kutyák befogása, amelyek majd ezen a megüresedett területen kapnak ellátást. A svájci partner, a Starromania az újabb befogásokat is támogatja, a kutyák ellátását egyaránt magára vállalja. Így ez nem ró újabb terhet a városi költségvetésre. Mint az már ismeretes, az önkormányzat tulajdonában lévő menhely a Vitalissima cég kezelésében van jelen pillanatban, a befogott állatok ellátását és szakmai felügyeletét pedig a Starromania támogatja” – fejtette ki a szóvivő.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!