
A víz- és csatornahálózat kiépítését végző cég elkezdte a felszedett járdaburkolat helyreállítását Gyergyószentmiklós főterén is, ezzel egy időben a Vitalissima munkatársai kivágják a park szélén lévő, elöregedett, beteg fákat.
2015. szeptember 09., 19:202015. szeptember 09., 19:20
A munkálatokkal kapcsolatban közleményt fogalmazott meg a város polgármesteri hivatala. Az ebben leírtak szerint a főtéri parkot körülövező, foltozással már nem javítható sétányra vékony aszfaltszőnyeg kerül, ezt megelőzően kivágják a parkoló és a járda közötti sávban található 23 rezgőnyár-, hárs- és akácfát.
„A fák ültetési tőtávolsága nem megfelelő, az aszfaltburkolat miatt gyökérzetük sem jut elegendő tápanyaghoz, így több fa instabillá vált az elmúlt évtizedekben. Több esetben maguk a parkoló autók sértették fel a kérget, a törzsekben kárt tettek. A fák koronája több helyen a villamossági vezetékeket is eléri, ami biztonsági szempontból kifogásolható – ez ügyben felszólítás is érkezett az áramszolgáltatótól. A jelenlegi helyzet sem egészségügyi, sem biztonsági okok miatt nem megfelelő” – sorolja a kivágás mellett szóló érveket a közlemény.
Arra is kitér, hogy az elöregedett, megbetegedett, nem egységes képet mutató fák helyébe jövő tavasszal ládás, alacsony díszfák, virágok kerülnek.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!