Belharcok a szárhegyi önkormányzatban

A község fejlődését hátráltatja, az önkormányzat munkamenetét akadályozza több EMNP-s önkormányzati képviselő azzal, hogy különböző dokumentumok rendelkezésükre bocsátását kérik – jelentette be sajtótájékoztatón Gábor László, Gyergyószárhegy polgármestere. Az érintettek ezzel szemben azt mondják, a törvényesség érdekében kérik a papírokat, a közpénzek elköltésének módját vizsgálják.

Gergely Imre

2012. november 14., 21:072012. november 14., 21:07

2012. november 15., 14:572012. november 15., 14:57

Pár nappal ezelőtt kérés érkezett a szárhegyi önkormányzathoz. amelyben tizenhat témakörben kérik a polgármestertől különböző dokumentumok bemutatását az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben mandátumot szerzett önkormányzati képviselők. Kolcsár András és György Endre a Szárhegyen elvégzett vagy folyamatban lévő beruházásokkal kapcsolatos szerződésekre, illetve számvevőszéki vizsgálatok eredményeire kíváncsi. Többek között a sportcsarnok építésével, a Bethlen Gábor Iskola felújításával, a polgármesteri hivatal átépítésével kapcsolatos, illetve a csatornázásra vonatkozó iratokat kérik, továbbá az erdőőrzésre kötött szerződések is érdeklik őket. Ez nem az első ilyen kérés, hanem csak az egyike azoknak, amelyet a júniusi választások után benyújtanak – ismertette Gábor László.

„Az akták kikéréséhez természetesen joguk van, de láthatóan az a cél, hogy hibákat találjanak a dokumentációkban, amivel később visszaélhetnek. Ez abból is látható, hogy a kért papírok 99 százaléka olyan, amelynek megszavazásában, előkészítésében jegyzőként vagy képviselőként ők maguk is részt vettek. Így tudhatják, hogy a törvények be voltak tartva. A dokumentumok előkeresése azonban sok időt és energiát emészt fel, ami miatt a polgármesteri hivatal rendes munkamenete megbomlik, a község szempontjából fontos teendőkkel nem lehet megfelelően foglalkozni” – mondta Gábor László.

A polgármester hozzátette: például az iskolafelújítással kapcsolatosan olyan dokumentumokat is kérnek, amelyek 2005-ben, azaz még első megválasztása előtt, Gál Péter polgármestersége idején születtek meg, és amelyeket ő maga sem látott, mert valamikor elvesztek. Ezek hiányával pedig Kolcsár András és György Endre is tisztában van – jelentette ki Gábor László.

A polgármester megjegyezte, az ellenzéki frakció kéréseivel hátráltatja a község fejlődését, de ennek előzménye az is, hogy Kolcsár András jegyzőként sem azon volt, hogy a község haladását segítse, hanem mindenben a hibát kereste. „Volt olyan év, amikor Kolcsár több mint negyven átiratot küldött a prefektusi hivatalba, különböző határozattervezetek, szerződések és más akták törvényességét kifogásolva. Ezek az átiratok pedig az én tudomásom nélkül készültek, csak az üléseken mutatta be a jegyző. Én nem vagyok jogász, természetesen voltak hibák. A jegyző szerepe pedig éppen az, hogy minden a törvényeknek megfelelően történjen. Nem az lett volna a normális helyzet, hogy átiratok szövegezése helyett velem beszélje meg a problémákat, és segítsen megoldásokat találni?” – vetette fel Gábor László. A polgármester megjegyezte: létezik egy közmondás, ami a két képviselő tevékenységére illik: „ki mint él, úgy ítél.”

„A törvényesség betartatásával éppen a polgármester munkáját is segítjük”

A másik fél, azaz Kolcsár András és György Endre teljesen másképp látja a történetet. Nem cáfolják, hogy számos dokumentum kiadását kérték a polgármestertől, és hozzáteszik, lesznek ilyen kéréseik a továbbiakban is. Ugyanakkor azt is megerősítették, hogy az általuk kért dokumentációk elkészítésében, elfogadásában maguk is részt vettek. „Valóság, hogy mint jegyző, vagy mint önkormányzati képviselő, tudtunk ezekről a szerződésekről, határozatokról. A gond csak az, hogy több olyan papír van, amiről úgy született döntés, hogy senki nem látta. Most sem tudjuk konkrétan, hogy a sportcsarnok építésénél a megnőtt költségek után mennyi a község önrésze. Ugyanígy nincs igazoló akta arról sem, hogy az iskolánál milyen önrészt kell kifizessen az önkormányzat. Az erdőőrzésre szerződést kötött a polgármester, ennek módosítását pedig a döntéshozó testülettel akarta megszavaztatni, úgy, hogy az eredeti szerződést nem láttuk, csak az „act aditionalt”, s még vannak ilyen kérdések” – mondja Kolcsár és György.

Kolcsár András hozzátete: nem igaz, hogy jegyzőként mások tudta nélkül írt átiratokat a prefektusi hivatalhoz. A leveleket mindig átküldte a döntéshozó testület tagjainak. Ennek nyoma van máig is – mondta. „Ha be tudja valaki bizonyítani, hogy nem így van, Szárhegyről is elköltözöm” – mondta Kolcsár„Ha nincs takargatni valója a polgármesternek, akkor könnyedén, egyszerűen elő tudja adni a dokumentumokat, vagy utasíthatja a személyzetet, hogy adja át nekünk, amit jogosan kérünk. Így semmilyen hátráltatás nem történhet a hivatal munkájában. Azt is mondhatjuk, hogy ezzel a polgármester munkáját segítjük, a tiszta és átlátható gazdálkodás, a közpénzek célirányos és hatékony elköltésének érdekében – hangsúlyázták. Szerintük „az emberek nem vakok, nem lehet örökké félrevezetni őket”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés