Keddtől lehet beiratkozni az előkészítő és első osztályokba, az ötödik osztályokba, valamint az óvodák kezdő csoportjaiba. A gyergyószentmiklósi iskolákban próbálják elkerülni a szülők „stresszelését”, bár azzal nem tudják megnyugtatni, hogy minden gyerek abba a tanintézetbe fog kerülni, ahová szeretnék.
2013. április 03., 15:232013. április 03., 15:23
2013. április 03., 18:372013. április 03., 18:37
Bár az óvodai csoportokba és az ötödik osztályokba való beiratkozások első szakasza április 12-én zárul, az előkészítő és első osztályokba pedig április 22-ig lehet beíratni a gyerekeket, van, ahol már minden hely betelt. A gyergyószentmiklósi iskoláknál érdeklődtünk a beiratkozásokról, és tanintézetenként igen eltérő helyzettel találkoztunk.
A Kós Károly-iskolában csütörtökön lesz nyílt nap, ekkorra várják a szülőket, a beiratkozók zömét. Az intézet vezetősége igen rugalmas kíván lenni, a szülők programjához igazodik mind a gyerek pszichoszomatikus felmérése, mind a beíratás időpontját illetően. Van már érdeklődés, telefonon is sok szülő kér információt – tudtuk meg.
A Vaskertes iskolában a művészeti osztályokban nincs már szabad hely a legkisebb, előkészítő osztályba iratkozóknak. Rajz és zene szakon egyaránt betelt a 25–25 hely, létszámnövelésre pedig úgy tűnik, nincs lehetőség. A hagyományos osztályokba viszont még be lehet iratkozni. Szerdán ismerkedő szülőértekezletet tartottak, csütörtökön pedig a képességfelmérő vizsgákra kerül sor azok számára, akik művészeti osztályba szeretnék beíratni első osztályba induló gyereküket. A szülők sorban állását igyekeznek elkerülni ebben az iskolában is, telefonon egyeztethetnek, a beiratkozás pedig gördülékenyen megy.
A Fogarasy Mihály-iskolába már több kérést tettek le, mint ahány hely van – ez jellemzi az előkészítő hagyományos osztályokat, és csütörtök délben mindössze egyetlenegy szabad hely volt a step by step osztályban is. Ugyancsak sok a kérés az első osztályba beiratkozni vágyók részéről, az ötödikesek viszont nem tolongtak ennyire az első két beiratkozási napon. Mint megtudtuk, itt is megpróbálták elkerülni a sorban állást, a szülők megkapták a formanyomtatványt, azt kitöltve a többi aktával együtt adhatják le az iskolában. A napokban minden diák bekerül a számítógépes rendszerbe, jövő héten mehetnek a szülők aláírni az íveket.
Lázár Nóra aligazgató elmondta: minden kérést elfogadnak, azokét is, akik a körzethez tartoznak, illetve azon igényekre sem mondanak nemet, akik más iskolát kellene válasszanak lakhelyük szerint. Utóbbiaknak viszont jelzik: kevés az esély, hogy gyerekük a Fogarasy Mihály-iskolába kerüljön az elosztást követően. Azon kérdésre, mi lesz, ha a körzethez több gyerek tartozik, mint ahány hely van az osztályokban, az aligazgató elmondta, a szabályzat szerint lehetőség van akár létszámnövelésre is.
Porsche Éva tanfelügyelő szerint erre indokolt esetben kerülhet sor, és nem látja túl nagy valószínűségét mindaddig, amíg a város többi tanintézetében aluljelentkezés van. Kedden reggeltől él az az ingyenesen hívható zöld szám, amelyen a beiratkozással kapcsolatos kérdésekre lehet választ kérni, Porsche Éva tanfelügyelő válaszol a szülők kérdéseire a 0800 816 266-os telefonszámon naponta 8 és 16 óra között. Mint elmondta, Gyergyószentmiklósról hívta olyan szülő, aki gyerekét a Fogarasy-iskolába akarta beíratni, ám értesült, hogy ott a helyek már beteltek. A tanfelügyelő javasolta, tegye le aktacsomóját a Vaskertesbe, hisz ott még vannak szabad helyek, a két tanintézet pedig csak néhány lépésnyi távolságra van egymástól. Portálunk érdeklődésére elmondta, április 23-án fog kiderülni konkrétan, melyik iskolába, hányan iratkoztak, túljelentkezés esetén hová sorolják be a gyereket. Előnyt élveznek mindenképp a körzethez tartozók.
Fontos részlete a beiratkozásnak az is, hogy a rendszer dupla lehetőséget biztosít a gyereknek: a szülő a formanyomtatványon bejelölheti, hogy fenntartja helyét a körzetében, amennyiben nem jut be gyereke a választott iskolába. Ez is átrajzolhatja részben a beiratkozottak listáját, mely csak a hónap végén véglegesítődik, ugyanis az április 23-i számítógépes elosztást követően 24–26. között a bizottság dönt a nem a körzethez tartozó igénylők ügyében.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
szóljon hozzá!