
Gyere és nézd meg, mit keresünk mi a föld alatt! címmel szerveznek barlangász tábort szeptember 18-21. között. A tábor célja a térség fiataljaival megismertetni a természetvédelmi területet, a Súgó-barlangot.
2014. szeptember 11., 13:102014. szeptember 11., 13:10
Hargita Megye Tanácsa ifjúsági programja keretében a Gyilkostó Adventure Egyesülettel partnerségben kerül sor a táborra, melyben hét szakember elméleti és gyakorlati tudnivalókkal gazdagítja a fiatalokat. A barlangász tábor huszonöt gyerek részvételével négynaposra tervezték. Már vannak jelentkezők, de várják további V-XII. osztályos fiatalokat is.
„A tábor programját úgy állítottuk össze, hogy a résztvevők megismerjék a természetvédelmi területet, annak fontosságát és a barlang ökoszisztémáját, itt képbe jönnek a denevérek. Az elméleti oktatást gyakorlati bemutatókkal gazdagítjuk. Lesz szó karsztológiáról, hidrológiáról, külön foglalkozunk a denevérekkel, sor kerül azonosításra – meghívott partnereink a Romániai Denevérvédő Egyesület tagjai is. Barlangi térképezést, kötéltechnika-bemutatót tervezünk, a függőleges barlangok járásának a technikáját mutatjuk be a gyerekeknek” – ismertette Simon László programvezető, a Gyilkostó Adventure Egyesület tagja.
A táborban a Böjte atya irányítása alatt működő Szent Anna-otthonban lakó több fiatal is részt vesz, mondta el a programvezető, a négy napra a Súgó Menedékház nyújt otthont a kíváncsi csapatnak. A barlangász táborról bővebb információt Simon Lászlótól a 0744-701815-ös telefonszámon vagy a office@sugo.ro email címen kaphatnak.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!