Ázik a kultúra háza

Nem újdonság, csak újra meg újra felmerülő probléma: a rossz tető miatt a benti melegtől olvad a hó a Gyergyószentmiklósi Művelődési Ház tetején, s a víz folyik be egyenesen a termekbe. Menekítik az értékeket, tálakban fogják ki a hólevet. Megoldás egyelőre csak „tűzoltásos” lehet, hosszabb távon tetőcserére van szükség.

Balázs Katalin

2012. december 13., 18:332012. december 13., 18:33

2012. december 13., 19:022012. december 13., 19:02

Biztosan emlékeznek a színházba járók olyan Figura-előadásra, amikor a kellékek között több tál is volt, és azokba felülről csöpögött a víz – ritmusra. Ezt az előadást ilyen vízcsepegős verzióban csak a gyergyószentmiklósi előadáson láthatták, az esemény ugyanis nem megrendezett, hanem adott volt. Ennek lassan egy évtizede, a helyzet azóta csak részben javult. A művelődési házra tervezett sík tetőzet, akárhogy is tákolgatták, bebizonyította: nem bír ellenállni a vizes-havas időszaknak, a vizet nem le-, hanem bevezeti.

Részmegoldás a hóeltakarítás

Az utóbbi napok nagy havazása újabb fejtörést okozott a ház fenntartójának és az ott tevékenykedő csoportoknak. Az ügykezeléssel megbízott Figura Stúdió Színház igazgatója, Czegő Csongor lapunknak elmondta: a tető kettős hibája miatt ázik több terem is. Lévén, hogy a födém nincs hőszigetelve, a benti melegtől megolvad a tetőzeten lévő hó. A víz pedig, sík tetőről lévén szó, nem tud lefolyni az ereszen, hanem megáll, és a kátrány-, illetve bádogfedés résein, a falakba beépített esőcsatornák repedésein beszivárog több terembe is.

„Kielégítő megoldást csakis sátortető építése jelenthet, ekkora beruházásra pedig jelenleg nincs pénz. Egyelőre csak tűzoltás-szerű intézkedésre kerülhet sor: saját embereinkkel, az épületben működő intézmények, szervezetek segítségével távolítjuk el a tetőről a havat, de segítséget kellett kérnünk az önkormányzattól is, hiszen több száz négyzetméternyi területről kell eltakarítani a több mint 50 centiméteres, rokkanó hóréteget” – nyilatkozta Czegő Csongor, külön kiemelve az Ifitéka fiataljainak részvételét ebben a nem-szokványos téli akcióban. A színházigazgató azt is kifejtette, hogy a helyiségek folyamatos megfigyelése, a károk elhárítása, az értékek mentése a házgondnok feladatai közé tartozik, akinek ebben az időszakban naponta többször is végig kell járni az ázásveszélyes termeket, menteni, ami mentésre szorul, jelezni az újabb beázásokat, elhárítani az esőcsatornák dugulását, elfagyását – biztosítani a ház és a benne tevékenykedő intézmények zavartalan működését. Az igazgató elmondta: az alkalmi javításokon túl, amiket eddig is elvégeztek, a művelődési házat lakó kulturális intézmények jelentős javulást ezen a téren csak egy teljes tetőfelújítástól remélhetnek. Amíg ez meg nem történik, mondta, csak odafigyeléssel, gazdai hozzáállással tudják pótolni az elöregedő, lassan leromló épület hiányosságait.

Változik a házgondnokság

A Figura már nem sokáig kell vállán viselje a házadminisztrálás terhét, szerdán ugyanis döntés született, miszerint az ügykezelés visszakerül a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ hatáskörébe. Mezei János polgármester elmondta, jogi szempontból sincs rendjén az, hogy egy színház legyen a házadminisztrátor, így változtatni kell. A művelődési központ feladatkörébe kerül ez át, a személyzetbővítésnek viszont vannak még tisztázatlan részei.

„A gyergyószentmiklósi önkormányzat intézményeiben összesen 164 személy dolgozik, ennek száma nem bővíthető jelenleg. A meglévők átcsoportosításáról lehet szó, így például a Figurától átkerül a központhoz a két takarítónő és egy adminisztrátor. Hogy ki lesz az adminisztrátor, még nem tudjuk, az átalakítás részleteit a közeljövőben tisztázzuk, de mindenképp azt szeretnénk, ha januárban megtörténne a váltás” – közölte Mezei János polgármester.

Ami a vízáteresztő tetőzetet illeti, a város első embere elmondta, terveik között szerepel a jelenlegi ingatlan tetejére még egy szintet építeni, ott szobákat alakítani ki, akár szolgálati lakásoknak is. Ennek tetejére jönne majd a sátortető. Nem kevesebb, mint hatmillió lejes beruházásról van szó, erre keresnek pályázati forrást. A részmegoldások költségesek és kevésbé hatékonyak lennének, így a városvezetés abban reménykedik, hamarosan lesz olyan kiírás, melyből fedezni lehet a tervezett beruházás költségeit. Addig is a problémák enyhítésében természetesen segítenek a hivatal alkalmazottai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés