
Fotó: Baricz Tamás Imola
A Szent István-templom plébánosát, Bartos Károlyt elhelyezik – futótűzként terjedt a hír Gyergyószentmiklóson. Az érsekség egy feljelentés kapcsán hozta meg e döntését. A hívek támogató aláírásait Gyulafehérvárra vitte a gondnok és az őt elkísérő küldöttség.
2013. július 17., 19:132013. július 17., 19:13
2013. július 18., 07:582013. július 18., 07:58
Miután bejelentették a plébános elhelyezését, a gyergyói – nemcsak a Szent István-plébániához tartozó – hívek együttérzésüket, támogatásukat aláírásukkal erősítették meg. A plébániához tartozó ministránsok a szentmiséket követően adtak lehetőséget az ívek aláírására. Voltak fiatalok, akik házról házra jártak, hogy a Karcsi pap mellett kiállók kézjegyükkel is szentesíthessék véleményüket. Az aláírók azt szerették volna, hogy maradjon Gyergyószentmiklóson a közösséget is építő plébános.
A „Bartos melletti” aláírások a „vádlevél” mellé kerültek
Csíki József, a Szent István-plébánia gondnoka, Biró Árpád, Tőkés László egyháztanácsosok, Bajkó Tibor és két ministráns az összegyűlt 2007 aláírást tartalmazó íveket Gyulafehérvárra vitte. „A vádlevélben a plébánosról olyat nyilatkoztak, hogy az érsekség annak alapján úgy döntött, elhelyezik a plébánost. A ministránsok által összegyűjtött névsort az Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez vittük. Az érsek úr nem volt jelen, Potyó Ferenc érseki helynök vette át az iratokat. Ő szeretettel fogadott, elbeszélgettünk, és az aláírásokat tartalmazó íveket a korábbi feljelentő levélhez csatolta. Azzal szeretnénk támogatni Karcsi pap bácsit, hogy az iratai közé, melyek papi hivatásában kísérik, ott legyen a vádirat mellett az is, hogy sokan szerették, elfogadták Gyergyószentmiklóson. Bartos Károly plébános keményen dolgozott, a plébánia mellett közösséget is épített. A szentmiséken mindig telt templom volt, két erős papja volt a Szent István-plébániának. A 2007 gyergyószentmiklósi támogató aláírása nem változtat a döntésen, el fog menni a plébános, de ezáltal is kifejeztük, hogy mi tiszteljük Karcsi papot” – mondta Csíki József.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!