„Tündéri” ünnepek Borszéken

Zsúfolt sípályák, teli panziók és „tündér márka” – így sűríthető kulcsszavakba a borszéki téli turistaforgalom. A sípályák, az Ó-Sáros melegített borvízfürdő folyamatosan üzemeltek az ünnepek alatt, és ez a pörgés nem áll le, sőt: éppen most kezdődnek a sípályán a síiskolák, és a fürdőtelep panzióinak zöme márciusig előre le van foglalva.

Pethő Melánia

2014. január 06., 18:042014. január 06., 18:04

2014. január 06., 18:462014. január 06., 18:46

A Borszéken szilveszterezők zömmel belföldről érkeztek, számottevő volt közöttük a román anyanyelvű turista. A meleg időjárás miatt beszűkült sízési lehetőségek kedveztek Borszéknek, mint úti célpontnak, és az Erdély egyik legmodernebb sípálya-felszereltséggel rendelkező üdülőtelepnek a „nem túlzsúfolt” jellemzője is vonzerővé vált az évfordulón.

Mik József polgármester hosszú évek óta először nyilatkozta: a téli szezonban örül, mert jók a mutatók. „Örvendek, hogy sok év után végre »tele volt« Borszék. Már karácsonytól telt házzal üzemelt a fürdőtelep, és a szolgáltatásokat folyamatosan igénybe vették” – fogalmazott.

A sízési és fürdőzési lehetőségek mellett meglepetés is várta a vendégeket: december 31-én első ízben szerveztek Tündérnapot az üdülőtelepen. A regöléssel, kolindálással is járó programba a Borszéki Vendégvárók Szövetsége „kalandprogramot” is bevezetett.

„Mondhatni teszteltük a Tündérprogramot, és a visszajelzésekből örömmel szűrtük le: igény van a »varázslatra«. Igény van a szilveszteri panzióról panzióra vándorlásra és éneklésre, mind a román, mind a magyar közönség körében – értékelte Sárpátki Melánia, a turisztikai szövetség elnöke. Hozzátette: teljes évi fejlesztési lehetőséget mutat ez a program, ezért máris ötletelésbe fogtak a tavaszi-nyári tündérprogrammal kapcsolatosan a munkatársakkal, a programon lelkesen szereplő borszéki gyerekekkel és fiatalokkal együtt. Tény, hogy az új évben hajnali fél háromkor is igény volt a regölőkre, ekkor is hívták őket a panziósok, és a szövetség tagjai alig felének kéréseit sikerült a „tesztévben” kielégíteni.

„Borszéken valós hely Tündérkert. Ezt nem is kellett nekünk „kitalálni”, hisz itt valódi erőterek, jelenségek hatnak a hétköznapjainkra. Nekünk csak hinnünk kell bennük, és voltaképpen megosztanunk a vendégeinkkel” – fogalmazott Borsi Gyöngyi, a Tündérnap kezdeményezője.

Az újév érkeztét látványos tűzijátékkal ünnepelték a borszékiek és vendégeik, akik közül sokan a Kívánságok Könyvét is igénybe vették. Ebbe maguk, illetve Borszék számára jegyeztek egy-egy jókívánságot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés