
Háztartási hulladék, használhatatlanná vált eszközök és alkatrészek, étel-ital csomagolóanyaga – széles a skála a gyergyószentmiklósi határban. Az elmúlt napokban többen is észrevételezték, hogy mi maradt a hóolvadás után. Több szemétgyűjtési akciót is terveznek.
2016. március 09., 13:482016. március 09., 13:48
A Pongrácz-tető kedvenc pihenőhelyük a turistáknak. Láthatóan ők dobálták el a feleslegessé vált, főleg műanyag palackokból álló csomagolóanyagokat. A főúttal párhuzamosan, az árok mentén zsákszámra áll a szemét. Egy arra járó gyergyószentmiklósi fiatal jelezte ezt az önkormányzatnál, felajánlva azt is, szívesen lenne kezdeményezője egy takarítási akciónak. A két elöljáróval, Nagy Zoltánnal és Czink Attilával folytatott beszélgetés során a dátumot is leszögezték, április másodikára várnak segítőket a rendcsináláshoz. Az összegyűjtött hulladék elszállítását az önkormányzat vállalja.
Terepszemlét tartottak ezzel párhuzamosan a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség tagjai is. Bár minden esztendőben szerveznek nagytakarítást, most újabb szeméthalmokról készítettek felvételeket. Amint Bajkó László, a polgárőrség vezetője elmondta, háztartási szemét és mindenféle lom tarkítja a határt, vélhetőleg gyergyószentmiklósi, de nem kizárt, hogy tekerőpataki háztartások hulladéka került a mezőre.
A legnagyobb halmok a Visszafolyó felszegi részéből kivezető út közelében, a Disznóferedő és Szarka dűlőkben találhatók, de egyetlen városi külterületről sem mondható el, hogy szemétmentes. A napokban tartanak gyűlést, a polgárőrök itt döntik el, mikorra szerveznek takarítási akciót, amelyet meghirdetnek, hiszen nem csak az őrséghez tartozó önkéntesekre számítanak.
Se kuka...
A környéken járó turisták, ha mindenáron megszabadulnának a csomagolóanyagoktól, nincsenek könnyű helyzetben. A városon kívül alig találni szeméttárolókat. Ennek okát kérdeztük a városvezetéstől. „A Pongrác-tető takarítása, ide szeméttároló elhelyezése és a szemét közpénzen történő elhordása – mivel magánparcellák találhatók itt –, sajnos nem szerepelhet a város által elszámolható költségek között. Az út és közvetlenül az út melletti terület tisztán tartása az országos útügy hatáskörébe tartozik, ehhez sem rendelhető a helyi költségvetésből pénz” – áll a sajtószóvivő által közölt válaszban.
A helyzet a nyári turistaidényben viszont kicsivel jobb azáltal, hogy a Pongrácz-tetőn ajándéktárgyakat és édességeket árusítók kukákat helyeznek ki bódéik mellé. Az önkormányzat a faházak bérbeadásakor szabta ezt feltételként az eladóknak.
... se bírságtól való félelem
„Az illegális szemetelés jelentős bírságot von maga után, 3–50 ezer lej is lehet a büntetésük azoknak, akik nem a szeméttárolókba hordják a hulladékot. Erre hívják fel az arra járók figyelmét a városból kifelé vezető közutak mentén kihelyezett táblák” – tájékoztat Madaras Szidónia sajtószóvivő. Azt is közli, hogy van, akinek szúrja a szemét a tábla, többször meg is rongálták. „Idén viszont további 15 tábla hívja majd fel a figyelmet arra, hogy az illegális szemetelés szigorúan tilos” – áll a válaszlevélben.
Nincs más hátra, mint a szembesítés
A polgárőrség bevált gyakorlata a szemetelők néven szólítása. Az elmúlt esztendőkben többször is kerestek és találtak a kupacokban olyan aktákat, számlákat, melyek mentén elindulhattak a szemét tulajdonosának felkutatásában. Sokszor kiderült, nem ő vitte a mezőszélre hulladékát, ám senki nem tagadta meg, hogy a tőle származó szemetet összegyűjtse, arra kijelölt helyre szállítsa. Ezt látják jó megoldásnak továbbra is a civil szervezet önkéntesei, az akció során is keresve a hulladék származását azonosítható aktákat.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!