Amerikai körúton a Heveder zenekar

A Háromszék Táncegyüttes kísérőzenekaraként alakult Heveder zenekar az Egyesült Államokban turnézott. Ifj. Bajna Györgytől, az együttes tagjától kértünk helyzetjelentést. A zenekar közel egy hónapos amerikai körúton tartózkodott, június 26. – július 7. között a Smithsonian Folklife Fesztivál meghívására Washingtonban lépett fel. A fesztivál idén kiemelten a magyar népi örökséget kívánta bemutatni, ennek keretében mutatkoztak be az erdélyi zenészek. Többek között Detroitban is Chicagóban is fellépett a zenekar.

Baricz-Tamás Imola

2013. július 15., 16:092013. július 15., 16:09

2013. július 15., 18:412013. július 15., 18:41

 

Bajna: fellépést fellépés követ

Ifjú Bajna György a tengerentúlról, elektronikus formában „mesélt” az amerikai körútról. „A Smithsonian Folklife Fesztiválon vettünk részt, aminek idén Magyarország volt a fő meghívottja. Egy kétszáz fős delegáció volt ott, Erdélyt a zenekarunkon kívül még tizenegy személy képviselte: a Muszka és Tötszegi család Mérából (Kalotaszeg), Dezső Erzsébet Magyarszovátról (Mezőség), valamint három cigányprímás, név szerint: Jámbor István (Dumnezeu) Szászcsávásról, Kodoba Marton (Florin) Magyarpalatkáról és Varga István (Kiscsipás) Vajdahunyadról. A fesztiválnak óriási sikere volt, a szervezők szerint több mint egymillió ember fordult meg a két hét alatt, és minden idők egyik legsikeresebb bemutatkozásának tartották. A fesztivál a Washington Mallon volt megrendezve (a Capitoleumtól a Lincoln emlékműig terjedő terület), ahol jó magyarokként feszítettük a határokat. Erdélyi vonatkozású másik érdekesség, hogy az épületszínpadokat lövétei ácsok rakták össze. Gyergyóival is találkoztam, az egyik Smithsonian-önkéntes gyergyóalfalvi származású Floridában lakó lány, aki külpolitikát és hírszerzést tanul, és mint kiderült, ismerem a szüleit, sőt az édesanyját édesanyám tanította Alfaluban.

A zenekar a fesztivál befejeztével átutazott Chicagóba, innen Detroitba, ahol egy koncertet adott. Kétszer muzsikáltunk a Kennedy Centerben is, majd Chicagóban a Gulyásfesztiválon játszott a zenekar, tehát fellépést fellépés követ” – írta beszámolójában Bajna György. Hozzátette: „16-án repülünk haza, 17- én, kedden Pesten a Picassóban muzsikálunk egy welcome Heveder-bulit, indulásunk előtt ott volt a goodbye parti is. Augusztus 5-től a sepsiszentgyörgyi Százlábacskák edzőtáborában muzsikálunk Borospatakon. Egy karcfalvi utcabál és egy pesti Kobuci kerti muzsikálás is szerepel a programunkban”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés