
Fotó: Pethő Melánia
A nehéz sorsúak alapvető létfeltételeit hívatott segíteni az a program, amelyet a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal szociális osztálya dolgozott ki. Az adománygyűjtő akció pénteken rajtol.
2014. október 17., 13:502014. október 17., 13:50
Nehéz körülmények között élő, egyedülálló időseken, egyszülős és sokgyermekes családokon, sérült családtagokat gondozó rászoruló személyeken segíthetnek mindazok, akik bekapcsolódnak az Együtt egymásért, szentmiklósiakért elnevezésű programba. Tartós élelmiszereket gyűjtenek az akció keretében, amellyel a lehető legszélesebb körben kívánják megszólítani a jóérzésű gyergyóiakat. A szociális irodában munkanapokon fogadják a felajánlásokat, szombatonként pedig a Sláget Centerben lesz lehetőség adományozásra. A bevásárlóközpontban gyűjtődobozt helyeznek el, amit minden szombaton más-más civil szervezet „fogad örökbe”.
Összefogás „működteti” az akciót
A programhoz már a szervezési fázisban csatlakoztak a városban lévő egyházak és számos civil szervezet, vállalva, hogy közreműködésükkel segítenek a népszerűsítésben, a lebonyolításban. Ennek köszönhetően a gyűjtési napokon meglepetésprogramokra számíthatnak a vásárlók. A szervezetek képviselői vállalták továbbá, hogy személyes kapcsolatot tartanak az adományozókkal, ugyanakkor a begyűlt élelmiszerek kiosztásában is segítenek.
Nem a „hangoskodókhoz” jut az adomány
„A nyár folyamán felméréseket végeztünk, frissítettük az adatbázist, listát készítettünk azokról a személyekről, családokról, akik önhibájukon kívül kerültek igen nehéz helyzetbe. Őket, mintegy 250 családot szeretnénk felkarolni az új program által” – közölte Gereőffy Imola, a szociális osztály vezetője. Mint mondta, „ez esetben nem a hangoskodók lesznek a kedvezményezettek”. Az osztályvezető hangsúlyozta, összefogásra van szükség, hogy minél több rászoruló család asztalára élelem jusson, az összefogás által pedig erősödhet az összetartozás, az egymásra figyelés, a közösségtudat és az egymásért érzett felelősségtudat – a szentmiklósi lelkület erősítése is célja a programnak.
„Reményeink szerint egy igazán szentmiklósias program lesz, és elősegíti, hogy egy közösségként álljon egymás mellé minden gyergyószentmiklósi” – fűzte a kezdeményezéshez Mezei János.
December 20-áig tart az adománygyűjtés
Az akció pénteken, az élelmezési világnap és a szegénység megszüntetésének nemzetközi napján rajtol, 17 órakor a N. Bălcescu út végén álló bevásárlóközpontban. Ezen a helyszínen december 20-áig minden szombaton 8 és 18 óra között lesz lehetőség adományozásra. A szociális osztály Kárpátok utcai székhelyén munkanapokon 8-16 óra között fogadják a felajánlásokat. Bár a program karácsony előttig tart, az élelmiszerek szétosztását nem az ünnepre időzítik, a begyűlt adományokat prioritási lista figyelembevételével juttatják el a rászorulókhoz minden hét első két napján.
A program védnöke Kémenes Lóránt, gyergyószentmiklósi születésű, jelenleg Tűrben szolgáló plébános. Gondolataival ajánlják az akcióhoz való csatlakozást minden gyergyószentmiklósinak a szervezők: „Nekünk adtál, hála Isten, általunk adj annak is, kinek nincsen!”
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!