Akadályok az utcai autós rendezvények útjában

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Meglepve vette tudomásul a gyergyószentmiklósi Hexan motorsport klub, hogy a rendőrség vizsgálódik a tavalyi Őszi suhanás gyorsulási bemutatóval kapcsolatosan.

Gergely Imre

2015. április 13., 21:422015. április 13., 21:42

Pontosabban nem maga a vizsgálat lepi meg a Hexan illetékeseit, hanem az, hogy hónapokkal az esemény után a rendezvény résztvevőit hívja be sorra a rendőrség nyilatkozattételre. A Hexan szerint az ügyességüket megmutató autósoknak igazán nincs kötelességük magyarázkodni amiatt, hogy részt vettek a bemutatón. 

A motorsport klub álláspontja az, hogy minden érvényes rendelkezést betartott a 2014. november 9-én megtartott Őszi suhanás autós gyorsulási találkozón, a rendőrség ennek ellenére gyűjt adatokat, azt próbálván bebizonyítani, hogy ez egy illegális verseny volt – összegez Bajkó László, a Hexan egyik vezetője.

Amint a Facebookon nyilvánosságra hozott közleményükben írják, a hatósági vizsgálat már rögtön, novemberben elkezdődött, amikor a Gyergyószentmiklósi Rendőrkapitányság forgalmi osztályának vezetője levélben kereste meg a szervezőket, és különböző, az eseménnyel kapcsolatos információk szolgáltatását kérte. A válaszukra újabb kérdéseket tartalmazó leveleket kaptak. A válaszok a jelek szerint nem voltak kielégítők a rendőrök számára, mert a napokban arról értesültek, hogy a „suhanás” egyes résztvevőitől is pontosításokat kérnek.

Bajkó László megkeresésünkre elmondta, senki nem közölte velük, hogy bármiféle eljárás indult volna a Hexannal szemben, de úgy látják, minden jel arra mutat, hogy ez következik. „Úgy néz ki, hogy a vizsgálódók illegális sportverseny kategóriába szeretnék sorolni a gyorsulási bemutatót” – fogalmaznak a közleményben. Bajkó szerint a motorsport klub és a rendőrség között alapvető nézetkülönbség van, abból a szempontból, hogy milyen körülmények között, milyen engedélyek birtokában lehet közutakon autós rendezvényeket szervezni. A Hexan szerint mivel az Őszi suhanás nem volt hivatalos sportverseny, hanem autósok találkozója, elég volt beszerezni az út tulajdonosának, azaz Gyergyószentmiklós önkormányzatának jóváhagyását az út lezárására és használatára vonatkozóan. Ez az engedély megvolt, és egyébként is minden szükséges intézkedést megtettek a résztvevők és nézők biztonsága érdekében. A rendőrség azonban úgy látja, a rendezvényhez kellett volna az ő hivatalos beleegyezésük is. Megjegyzendő, az önkormányzat engedélyét a rendőrségen is iktatni szerették volna, ezt azonban ott nem vették nyilvántartásba.

A Hexan leszögezi: „Ha tévedés történt valamiben, természetesen vállaljuk a felelősséget, és ezúton szeretnénk emlékeztetni azokat, akiket hívogatnak, hogy az Őszi suhanás keretén belül nem versenyen, hanem egy gyorsulási bemutatón vettek részt, és mint jóhiszemű részvevők nem hibáztathatók a vitatható »kell vagy nem kell engedély« csatában”.

Közben elkezdődött a városi sportnapok keretében többször nagy sikerrel megszervezett Nyári csitorgatás autós ügyességi bemutató idei kiadásának szervezése. A jelek szerint nem lesz könnyű dolga a Hexannak a szükséges jóváhagyások beszerzésében. Ennek ellenére bíznak abban, hogy sikerül megnyugtató módon tisztázni a helyzetet, és nem következik be az amatőr, hobbiszinten autózni szeretők számára szervezett, egyre sikeresebb találkozók ellehetetlenítése, mert elképzelhető, hogy tulajdonképpen ez a szándék – mondják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés