Több mint húsz alkalommal érkezett Mikulás a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Szervezethez. Idén is édességcsomagokkal örvendeztette meg a támogatott családok gyerekeit. A szervezet kedden délután négy órára hívta meg azokat a családokat, gyerekeket, akiket támogat.
2012. december 04., 18:172012. december 04., 18:17
2012. december 04., 22:572012. december 04., 22:57
Kovács Éva, a szervezet elnöke fogadta a Bălcescu utcai székhelyen a Mikulást váró, ragyogó szemű gyerekeket. Kicsik és nagyok érkeztek és készültek is e délutánra. Többen verset mondtak, egy elsôs kisfiú furulyán játszott. Nagy édességcsomagok vártak kiosztásra, volt bennük gyümölcs is a csokoládé, cukorka mellett. Minden gyerek kapott ajándékot. „Isten fizesse, köszönjük szépen” – mondták az ajtóban a gyerekek. „A Mikulás jövôre is eljön, ügyesen tanuljatok, fogadjatok szót a szüleiteknek!” – búcsúzott Kovács Éva a gyerekektôl.
A Szent Miklós Szervezetnek nemcsak gyergyószentmiklósi támogatottjai vannak, Tekerőpatakról is érkeztek kisgyerekek, a család nemrég költözött a szomszédos településre. Szerdára is maradt tennivalója a Szent Miklós Szervezet Mikulásának, több olyan család látogatását tervezi, amelyek a város szélén laknak.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!