Aggódik a tanács: mennek tönkre az erdei utak

Alig készültek el, máris látszik, hogy hamarosan tönkremennek a felújított gyergyószentmiklósi erdei utak. Valahogyan korlátozni kellene a nagy rönkszállító teherautók közlekedését – vetődött fel a városi képviselő-testület ülésén. A parkolódíjak megemelését levették napirendről, a pedagógusoknak hétfőre ígértek fizetést.

Gergely Imre

2012. november 22., 21:272012. november 22., 21:27

2012. november 22., 22:152012. november 22., 22:15

Uniós pénzből három erdei út, vagyis a békényfői, a csanódi és a Kupás felújítása,  történt meg a nyár folyamán. A munkálatok befejeződtek, a város így visszavette ezeket saját ügykezelésébe. Ez könnyen ment, az utak további sorsa azonban már fejfájást okoz. A felújítás során az út teherbírását 15 tonnás összsúlyú járműveknek megfelelően alakították ki. Itt viszont fakitermelés zajlik, és nem ritkán hetven tonnás rönkszállítók is közlekednek rajtuk. Emiatt már látni lehet, hogy az utak hamarosan tönkremennek.

Az ülésen elhangzott, az önkormányzat még át sem vette a munkálatokat, már javítani kellett az útburkolatot. A megoldás az lenne, ha a nehéz járművek közlekedését megtiltanák itt, ez azonban lehetetlen, mert az uniós projekt nem engedi meg a tiltást. A döntéshozó testület úgy határozott, külön szabályzatban rögzítik, hogy milyen feltételekkel lehet majd az utat használni. Valószínűleg a nagyobb súlyú járművek illetéket kell majd fizessenek.

Elnapolták a parkolódíjak megemelését

A City Parking kérte a gyergyószentmiklósi parkolási díjak megemelését. Várhatóan ez váltotta volna ki a legnagyobb vitát a testületben. Az erről szóló határozattervezetet viszont vita nélkül levették napirendről: amint azt az ülésvezető, Czink Attila elmondta, az önkormányzati képviselők nem kaptak megfelelő, megalapozott indoklást arra, hogy miért is kellene árat emelni a parkolásban.

Megújulhat a mentőállomás

Az új kórház felépülése után a mentőállomás a régi helyén maradt, és az állapotok sem sokat változtak. A Hargita Megyei Mentőszolgálat ezért kérte és meg is kapta a döntéshozó testület jóváhagyását ahhoz, hogy használatba vehessen a jelenleg használt mellett még egy épületrészt a régi kórház udvarán. Az elképzelések szerint ezzel megnyílik a lehetőség a mentőállomás felújítására és egy új garázs építésére is.

Telekkönyvi huzavonák

A Virág negyed déli részén egy száz négyzetméteres közterületet a szomszédos telek tulajdonosa „kisajátított”. Hogy a városi vagyon ne károsodjon, az önkormányzat eljárást indított a kérdéses terület jogi státusának rendezésért, vagyis így a város közvagyonából a magánvagyonába kerülne át a telekrész. Mint kiderült, ez nem is könnyű, egy olyan érdekes helyzet miatt, hogy számos gyergyószentmiklósi terület papíron az állam tulajdonában és a tanács kezelésében szerepel. A kommunizmus idejéből örökölt állapotot az idők folyamán telekkönyvezéssel rendezni lehetett volna. Ez azonban pénzbe került volna – mondta Mezei János polgármester. Az egymást követő városvezetések hibáját most peres úton igyekeznek rendezni.

Hasonló a helyzet az egyik napközinél is. A telek szomszédos a bírósággal, és bár itt már hosszú évek óta tanintézmény működik, a terület az igazságügyi minisztérium tulajdonában van. Amint a polgármester elmondta, háromévnyi utánajárás után a minisztérium most jelezte, hogy lemondana a tulajdonjogról. A döntéshozó testület most döntött, hogy átvenné a telket. Ugyancsak rendezetlen a tulajdonjoga annak a területnek, ahol a téglagyár és a Kárpátok utcai cigánytelep fekszik. Ez egykor az állami gazdaságé volt, jogutódként most a helyi önkormányzat kérte ennek tulajdonba vételét, azzal a szándékkal, hogy valamikor rendezik ezt a környéket is.

Nem az önkormányzat miatt késik a pedagógusok fizetése

Kari Attila tanácsos vetette fel, hogy az a hír terjedt el az iskolák, óvodák dolgozói körében, miszerint azért nem kapják meg időben az esedékes bérüket, mivel a helyi önkormányzati képviselők külföldön voltak, így nem lehetett tanácsülést összehívni a helyzet orvoslására.

Ezt mind a polgármester, mind a tanácstagok, mind a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatója cáfolta. Elhangzott: hiába van pénz az önkormányzat számláján, a minisztériumi és megyei pénzügyi hatósági jóváhagyás nélkül nem utalható a pénz. Hetek óta folyik a papírtologatás a különböző hatóságok között, a gazdasági igazgató, Györffy János úgy látja, most jutottak el odáig, hogy van esély rá, hétfőn megkaphatják bérüket a pedagógusok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés