A városé marad az utcaseprés és a hóeltakarítás

Visszavonta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület azt a határozatot, amely egy csomagban adta volna ki a hulladékgazdálkodást, a köztisztaság biztosítását, a hóeltakarítást és egyéb szolgáltatásokat egy befektetőnek.

Gergely Imre

2013. február 07., 20:042013. február 07., 20:04

2013. február 07., 23:352013. február 07., 23:35

A decemberi ülésen határozott arról a városi döntéshozó testület, hogy nyilvános árverésen befektető cég kezelésébe adja a gyergyószentmiklósi hulladékgazdálkodást és az ehhez kapcsolódó több más szolgáltatást. Ezt a döntést most visszavonta a testület.

Mezei János indoklásából kiderült, a városvezetés nemrégiben járt a felvidéki Somorján, és az ott tapasztaltak alapján megállapította, hogy önkormányzati hatáskörben is megoldható a közterületek tisztán tartása, illetve az utak hótalanítása. A polgármester előterjesztésében elmondta, egy száz százalékban önkormányzati tulajdonú céget alapítanak az utcaseprés és a hóeltakarítás elvégzésére, és ez a cég feladata lesz a kóbor kutyák befogása is.

Az előterjesztést az RMDSZ-frakció nevében üdvözölte Farkas Zoltán képviselő kifejezve, örül annak, hogy nem minden szolgáltatás kerül idegen kézbe. A határozatot egyöntetűen elfogadta a döntéshozó testület.

A hulladékgazdálkodás, azaz a háztartási szemét összegyűjtésére és elszállítására a mostani döntés után újabb pályázatot írnak ki, ennek feltételei már a napokban közszemlére kerülnek.

Szavazatszám-problémák

Nem hosszabbítják meg (vagy legalábbis nem most) a szerződést azzal a bukaresti ügyvédi irodával, amely a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal képviseletét látja el bizonyos jogi ügyekben. Amint a polgármester elmondta, a két hónapos szerződéshosszabbításra azért lett volna szükség, mert a városháza jogi irodájában dolgozóknak nincs megfelelő képesítésük bűnvádi kérdésekben eljárni, illetve a polgármesteri hivatal jelenlegi vagy korábbi alkalmazottai által, illetve velük szemben indított perekben az érintettség miatt nem képviselhetik a hivatalt a bíróságon.

A jelen lévő nyolc MPP-s önkormányzati képviselő megszavazta a hosszabbítást, a négy RMDSZ-es tartózkodott, így a határozattervezet nem kapta meg a szükséges kétharmados szavazatszámot.
Ugyanez volt kilátásban az általános városrendezési tervvel kapcsolatos határozattervezet esetében is. A döntéshozó testület arról kellett szavazzon, hogy újra, ezúttal 2015 december végéig meghosszabbítja a régi terv hatályát.

A szavazás előtt Vadász Szatmári István öt perc szünetet kért az ülésvezetőtől, hogy az MPP-frakció megbeszélhessen valamit. Ez láthatóan azért volt fontos, hogy megérkezhessen az elkésett kilencedik MPP-s tanácstag is. Ezek után sor került a szavazásra. Kiderült, az MPP-frakció aggodalma alaptalan volt, a jelen lévő 13 önkormányzati képviselő mindegyike igennel szavazott. Így érvényben maradt a régi városrendezési terv, ki lehet adni építkezési engedélyeket Gyergyószentmiklóson. A témával kapcsolatosan egyébként a polgármester elmondta, az idei költségvetés-tervezetbe belefoglalták az elkészítésére szánt összeget, így hamarosan elkezdődhet az új városrendezési terv összeállítása. A polgármester reményei szerint ez akár ebben az évben el is készülhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés