
Fotó: Balázs Katalin
A közrendfenntartásban, a bűnmegelőzésben óriási szerep hárul a civilekre, ezt kell tudatosítani mindenkiben – hangzott el azon a budapesti konferencián, ahol a tíz ország képviselői között jelen volt Bajkó László, a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség vezetője is.
2014. június 30., 20:332014. június 30., 20:33
2014. július 01., 08:242014. július 01., 08:24
A civil bűnmegelőzés hazai és nemzetközi tapasztalatai címmel június 24-én került sor nemzetközi tudományos konferenciára Budapesten a Magyarországi Országos Rendőr-főkapitányság, az Országos Polgárőr Szövetség, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szervezésében. A meghívottak és a tizennégy felszólaló között volt Bajkó László, a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség vezetője. Hazatérve Bajkó beszámolt a tapasztalatokról, hogy melyik ország hogyan látja a civilek szerepét a bűnmegelőzésben, és milyen stratégiákban gondolkodnak.
„Konstatálnom kellett, hogy Magyarország, Ausztria, Svájc, Szlovénia viszonylatában a romániai ilyen irányú tevékenység igencsak szegényes. A képviselők beszámolóiból kiderült, a tendencia mindenhol a civil kurázsi erősítése. Például Svájc tavalytól jelentős energiát fordít arra, hogy felébressze a civil öntudatot, hogy az egyszerű ember kiálljon igazáért, ne hagyja figyelmen kívül, ha rendellenességet észrevételez szűkebb környezetében. Tulajdonképpen arra buzdítják ezzel, hogy saját és társai biztonságát aktívan vigyázza”.
Mint megtudtuk, konkrét példákra is kitértek, így a felvilágosítás mellett olyan eszközökkel is próbálják aktív részvételre buzdítani a lakosságot, mint egy-egy bűneset utáni elemzés: hogyan lehetett volna elkerülni a bajt megfelelő hozzáállással, milyen szerepe lehetett volna ebben az egyszerű embernek. Minden felszólalásban nyomatékosították viszont azt, hogy bármilyen esetben az elsődleges szempont a saját biztonság kell legyen, egyetlen szervezet sem buzdít senkit arra, hogy épségét kockáztassa, de mindemellett vannak lehetőségek.
Egyértelművé vált: a civilek részvállalása mellőzhetetlen a közrendfenntartásban, a bűncselekmények visszaszorítására bármennyire kiépített apparátussal rendelkezzen is egy ország, csak civil segítséggel képes. A hivatásos rendfenntartók számszerűségükből adódóan csak bizonyos helyeken lehetnek jelen, a civil lakosság pedig mindenütt. Így immár csak arra van szükség, hogy a közösség minden tagja ne passzívan figyelje, tűrje a rendbontók, javakat eltulajdonítók, testi sértéseket okozók ténykedését.
A Gyergyószentmiklósi Polgárőrség helyzetének ismertetését nagy érdeklődéssel fogadták a konferencia résztvevői, az azt követő beszélgetések személyes kapcsolatokat, együttműködési lehetőségeket körvonalaztak. Mindez a jövőt jelenti, a jelen viszont, hogy a résztvevők által felsorolt módszerek és példák nagy része beilleszthető a polgárőrség tevékenységébe. Amint Bajkó elmondta, tapasztalatait megosztja a polgárőrökkel, a jó ötleteket beillesztik a szervezet stratégiájába.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!