A bennünk levő fényességet Isten azért gyújtotta, hogy égjen

„A sötétség felszámolásához elég egy kicsi gyertyát meggyújtani. Isten erre hív minket, hogy legyünk családjaink és tágabb környezetünk fényessége. Oszlassuk a sötétséget apró jótettekkel!” – szólt az evangélium üzenete a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom búcsúján.

Pethő Melánia

2013. december 08., 18:382013. december 08., 18:38

2013. december 08., 18:522013. december 08., 18:52

Minden ember hivatással születik a világra, hisz minden teremtménybe fényt gyújt az Isten. Feladatunk, hogy a szeretet, a jóság lángját őrizzük, ápoljuk és továbbadjuk – szólt a hívekhez Székely János, Esztergom-Budapest Főegyházmegye segédpüspöke, a búcsús szentmise ünnepi szónoka. „Az Úr Isten ellen vét az, aki úgy gondolja magáról, hogy nem jó semmire” – mondta. Prédikációjában kifejtette: anélkül, hogy a szívekben ne születne meg az Isten iránt érzett hit, a hála, a hozzá való ragaszkodás, az ember nem tud örömteli életet élni, s anélkül egy nemzet sem tud igazán talpra állni. „Isten nélkül a nemzetünk soha nem tud életerős lenni, nem tud elkezdeni újra alkotni, remélni, összefogni.”

Hogy lángol-e bennünk a fény, hogy milyen mértékben ragyogja be életünket, kiderül, ha környezetünkben keressük a visszajelzést. „Salamon király a hozzá forduló embernek tanácsolta: nézz bele öt tükörbe, és megtudod, hogy milyen ember vagy. Az első tükör a feleséged. Nézz bele ebbe a tükörbe, és kérdezd meg, hogy mennyire boldog, kiteljesedett-e az élete melletted. A második tükör a gyermekeid. Nézz rájuk, hogyan fejlődnek, hogyan nyílik az értelmük, a szívük. A harmadik tükör a barátaid. Nézz rájuk, hogy tudnak-e hozzád őszinték lenni, megmondani azt is, ami nehéz, olyan embernek tartanak-e, akinek a szíve nyitott. A negyedik és az ötödik tükör az állataid és a növényeid. Nézd meg, hogyan növekednek. Nézz bele minél gyakrabban ebbe az öt tükörbe, s kérdezd meg magadtól, milyen ember vagy, hinted-e a jóság magvait” – fogalmazott az atya. Kifejtette továbbá, hogy az Úr Isten örömét, fényét legfőképp a családban őrizhetjük. A házasfelek feladatairól szólva úgy fogalmazott: „Az életerős családban a férj és a feleség szeretetben, őszinteségben, hűségben kibontakozik. Egészen különleges küldetése van ebben a férfinak és különleges a nőnek. A nőnek sajátos küldetése az, hogy állandóan finoman jelezze férje számára, hogy mi az, aminek örül, mi az, ami fáj. Különben a férje nem fogja érteni, és eltávolodhatnak. A férfi küldetése, hogy a szerelem titokzatos körforgásának a motorja legyen, ne felejtsen el soha udvarolni, tudja ezt a titokzatos körforgást újra és újra elindítani. Fontos, hogy az életerős családokból fakadjon bőségesen az élet” – világított rá az ünnepi szónok.

Prédikációjában elhangzott: régen az volt a a magyar nép küldetése, hogy védje a keresztény értékeket, pajzsa legyen a kereszténységnek. Ma az a küldetésünk, hogy bátran védjük az evangélium, a kereszténység, az emberség, az igazság értékeit. „Egyre több olyan nemzetközi találkozó van, ahol sokan elismerőleg emlegetik magyar népünket, akár az új magyar alkotmányt, amelyik védi a családot, a gyermeket, amelyik nem a pénz logikájával gondolkodik. Egyházi és közéleti személyek egyre többen s egyre nagyobb elismeréssel emlegetik azt a néhány gyönyörű gondolatot, ami ezekben a dokumentumokban és nagyon sok döntésben megszületett. Úgy gondolom, hogy büszkének kellene erre lennünk, s hogy fontos ezen az úton továbbhaladjunk bátran” – mondta a püspök, „Jó tettek hintésére hív minket Jézus”–   zárta gondolatait.

Újraáldották a felújított templomot

A búcsús szentmise keretében a püspök újraáldotta a restaurált Szent Miklós-templomot, Portik-Hegyi Kelemen főesperes plébános pedig köszönetet mondott mindenkinek, aki adományával, munkájával hozzájárult az istenháza felújításához. „Nehéz elhinni, hogy sikerült a templomot kívülről, belülről felújítanunk. Hogy ez ebben a válságos időszakban megvalósulhatott, a jó Isten gondviselése mellett az összefogás, a jóindulat, a segítőkészség gyümölcse” – fogalmazott a plébános.

A búcsús szentmisét követően Gyergyószentmiklós védőszentjének tiszteletére idén is búcsús körmenet vonult át a város főterén. Ezúttal is ökrös szekér vitte a védőszent szobrát, a városközpontban látható Szent Miklós-szobor eredetijét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei

Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei
2025. július 30., szerda

Egyfeszt: minden adott egy jó hangulatú fesztiválhoz

Csütörtökön indul az Egyfeszt 5. kiadása, négy napig pezsgő kulturális- és bulivárossá válik Gyergyószentmiklós. Az önkéntesek már napok óta dolgoznak, készülnek a fesztiváludvarok, a dekorációk, jelezve, hogy valami készülődik.

Egyfeszt: minden adott egy jó hangulatú fesztiválhoz
2025. július 26., szombat

Kerékpárút készül a fenyvesek között Gyergyószentmiklóstól a Gyilkos-tóig

Gyergyószentmiklóstól egészen a Gyilkos-tóig kerékpárúton lehet majd közlekedni, ennek megvalósítása már zajlik. A 27 kilométeres, Fenyő útja nevet viselő útvonal az egykori ipari kisvasút nyomvonalát fogja követni.

Kerékpárút készül a fenyvesek között Gyergyószentmiklóstól a Gyilkos-tóig
2025. július 24., csütörtök

Kórházi átszervezés, közbiztonsági kérdések és parttalan vita a gyergyószentmiklósi tanácsülésen

Tizenhat határozattervezet szerepelt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén, ezeket sorban megszavazta mindenki. A végén viszont az EMSZ és az RMDSZ képviselői hosszan vitáztak Kántor Boglárka felszólalása után.

Kórházi átszervezés, közbiztonsági kérdések és parttalan vita a gyergyószentmiklósi tanácsülésen
2025. július 23., szerda

Az ivóvízhálózat építése akár már idén, a csatornázás várhatóan jövőre készül el Gyergyószentmiklóson

Az ivóvízhálózat-építési munkálatok nagy része már elkészült, a csatornarendszer korszerűsítése viszont még csak hatvan százalékban valósult meg. Hamarosan a Virág negyedben csatornáznak, míg az útfelújítások a rendszer tesztelése után kezdődhetnek.

Az ivóvízhálózat építése akár már idén, a csatornázás várhatóan jövőre készül el Gyergyószentmiklóson
2025. július 22., kedd

Sokba kerülhet a hároméves késlekedés Gyergyószentmiklósnak

Nem végezte el a házi feladatot Gyergyószentmiklós, így most azzal szembesülnek, hogy valószínűleg ebben az évben nem indul el annak a kilenc utcának a korszerűsítése, amelyre az Anghel Saligny programból még 2022-ben kapott támogatást a város.

Sokba kerülhet a hároméves késlekedés Gyergyószentmiklósnak
2025. július 20., vasárnap

670 kilométert futva „épített hidat” Eger és Gyergyószentmiklós között Sebestyén Tímea

A gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthont támogatta egy óriási vállalás teljesítésével Sebestyén Tímea. Egerből indult, és 670 kilométer futás után érkezett be Gyergyószentmiklósra vasárnap délután.

670 kilométert futva „épített hidat” Eger és Gyergyószentmiklós között Sebestyén Tímea
2025. július 20., vasárnap

Végleges az Egyfeszt programja

Hivatalosan július 31-én, csütörtökön kezdődik az Egyfeszt, de már július 28-tól, hétfőtől várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklósra a fesztivál. Az eseményt megelőző napokban is bőven lesz mit felfedezni, a hétvége pedig rengeteg programot hoz.

Végleges az Egyfeszt programja
Végleges az Egyfeszt programja
2025. július 20., vasárnap

Végleges az Egyfeszt programja

2025. július 20., vasárnap

Spontán szóváltás fajult tömegverekedéssé Maroshévízen

Négy, erőszakos cselekmények elkövetésével gyanúsított fiatalembert vett őrizetbe vasárnap a maroshévízi rendőrség, miután szombaton utcai tömegverekedés tört ki a településen.

Spontán szóváltás fajult tömegverekedéssé Maroshévízen
2025. július 19., szombat

Bogrács Fesztivál: gasztronómia, sport és extrém kalandok Borszéken

Különleges év az idei Borszék számára: 300 éve, 1725-ben tettek említést először írásban az itteni gyógyvizekről. A jubileumot a Bogrács Fesztivál színes programkavalkádja teszi emlékezetesebbé.

Bogrács Fesztivál: gasztronómia, sport és extrém kalandok Borszéken