Elfogadták Gyergyószentmiklós költségvetését

A gyergyószentmiklósi képviselő-testület megszavazta az idei költségvetést, pénteki ülésén. Az összköltségvetés nagyobb hányada célirányosan jön az illetékes minisztériumoktól az intézmények fenntartására. A 42 milliós összköltségvetésnek húsz százaléka jut beruházásokra, fejlesztésekre.

Gergely Imre

2016. január 29., 20:242016. január 29., 20:24

2016. január 30., 10:392016. január 30., 10:39

Mivel az önkormányzatok támogatása a kormány döntésének értelmében megváltozott, ebben az évben a tavalyi összeg tíz százaléka, mintegy 440 ezer lej érkezett Gyergyószentmiklósra. A helyzeten némileg javít a megyei önkormányzat által kiutalt 123 ezer lej. Hogy ebben az évben nem kell nagyot szorítani a nadrágszíjon, az annak köszönhető, hogy 4 millió 280 ezer lej értékben kormányprogramok és pályázatok jóvoltából már elkülönítettek összegeket és szerződéseket kötöttek olyan beruházásokra, amit idén fognak elvégezni – vázolta Nagy Zoltán megbízott polgármester. 

Öt és félmillió munkálatokra

A gyergyószentmiklósi utakra bőven ráfér a javítás, több utcát is le kell aszfaltozni. Ebben az évben a Fogarasy Mihály, az Arany János, a Closca, és a Rákoczi Ferenc utca alsó része újul meg teljesen. Ugyanezen a szakaszon esővíz-levezető gerincvezeték épül, amely a Szajvántól kezdve az említett utcákból a Békénybe vezeti az esővizet. A felsorolt utcákban a járda is kiépül a mostani beruházás során.
Járdákra ebben az évben 1 millió 200 ezer lejt költ az önkormányzat, befejezik a tavaly elkezdett járdaszakaszokat, de épülnek új járdák is, A Kossuth Lajos utca jobb oldalán a központtól a vasútig, a Tűzoltók utca mindkét oldala a Kossuth Lajos és a Bălcescu utcák között, illetve a Bălcescu utcán a körforgalomtól a Tűzoltók utcáig a bal oldalon. Emellett kisebb szakaszokon a Vadász, a Kápolna és a Kárpátok utcában is új járdákat építenek.

Terveket készíttet a város a Dózsa György – Békény – Halászok út teljes felújítására, és innen a felszegi városrész felé folytatódna ez a főútvonal, a Selyem – Tölgyfa – Ady Endre- Mogyorós utcák leaszfaltozásával. Egy másik ilyen beruházás terve is készül: a  Márton Áron – Örmény Templom – Temető – Makkos utca útszakasz felújítása, illetve építés, egészen a város Szárhegy felőli kijáratáig. Az örmény templomnál körforgalmat terveznek és autóbusz parkolót alakítanának ki.

Oktatás, egészségügy

Az iskolák fejlesztésére ebben az évben 1 millió 800 ezer lejt hagytak jóvá.  A kórház fejlesztéséhez 161 ezer lejes önrészt ad az önkormányzat egy olyan kormányprojekthez, amelynek során CT-t és más eszközöket vennének, továbbá inkubációs helyiséget alakítanának ki. Előkészítik a mentőállomás modernizálási terveit is. Ugyanakkor egy olyan dokumentáció is készül, amely révén egy mentőhelikopter leszállópályát létesítenének Gyergyószentmiklóson.

Közbiztonság, sport, kultúra

A közbiztonság javulásának reményében köztéri kamerarendszer kiépítését kezdi el idén a városvezetés. Erre, és légvédelmi riasztó szirénák vásárlására 145 ezer lejt költenek. A kamerarendszer „agya”, azaz a központ és a szükséges monitorok a helyi rendőrség székhelyén lesznek, fontosabb pontokon az első kamerák is működésbe lépnek. A város teljes „bekamerázására” több, mint 400 ezer lej kellene.

A gyergyószentmiklósi műjégpályán és közvetlen környezetében nagyarányú felújítások, építkezések előkészítésére költenek 130 ezer lejt. A tetőzet cseréje, a lelátók bővítése a cél. A megvalósításra Magyarország Kormányától remélnek támogatást.

A kulturális intézmények fenntartására, működésére, fejlesztésére 2 millió 140 lej jut ebben az évben, az egyházakat 186 ezer lejjel támogatják. A sportlétesítmények fenntartására 1 millió 278 lejt szánnak, míg összesen 527 ezer lejt különítettek el ifjúsági, turisztikai, kulturális és sport pályázatokra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés