130 évesen még „él” a hősi halott

Az arhívum leégett, a tűzben pedig megsemmisültek azok anyakönyvek, illetve egyéb igazoló iratok, amelyek az 1882-ben Szárhegyen született és az első világháborúban, a galíciai fronton eltűnt Horváth Antalra vonatkoznának, azaz nincs halotti bizonyítványa. A bürokrácia számára ez azt jelenti, hogy Horváth Antal 130 esztendősen ma is él, így utódai nem örökölhetik a tulajdonát – ezzel a helyzettel szembesül unokája, a 77 éves Tóth Antal, valamint testvére Dezső Margit. Halotti bizonyítvány hiányában öt éve hiába próbálják érvényesíteni örökségüket egy szárhegyi közbirtokossági jogra.

130 évesen még előkerülhet élve a hősi halott?

Tóth Antal elmondja, öt éve járja a hivatalokat, hogy igazolást kaphasson arra, nagyapja már nem él. Nincs meg a halotti bizonyítvány sem a szárhegyi polgármesteri hivatalban, sem az egyháznál – azt a választ kapta, tűz volt és megsemmisült. Kérte a csíkszeredai levéltárban is, de ott sem tudtak segíteni. Eljárt Budapestre, végül a Bécsben a Kriegsarchiv, vagyis a katonai nyilvántartásokat őrző intézet tudott adatokat szolgáltatni, amelyek alapján kimondják, Horváth Antal az osztrák-magyar hadsereg katonájaként 1915-ben hősi halált halt. Ezt a dokumentumot hivatalosan lefordíttatta, és a gyergyószentmiklósi bíróságon kérte, nyilvánítsák halottá nagyapját. Azt hitte, egy katonai hatóság által kiadott hivatalos bizonylat elég ehhez. Mint kiderült, tévedett:

„Kérést tettem le a halottá nyilvánításra, de a bíróságon azt mondták, ez nem jó. Az eljárás az, hogy kérhetem az eltűntté nyilvánítást, és egy év után lehet kezdeményezni a halotti bizonyítvány kiadását. Mire számítanak? Hogy nagyapám 130 évesen egyszer csak megjelenik?” – kérdezi felháborodottan Tóth Antal.

Az ötévi utánajárás után az örököst felháborítja, hogy újabb éveket kell várni egy ilyen, teljesen nyilvánvalónak tűnő ügy elintézésére.

„Hetvenhét éves vagyok, s nem harminc, hogy lehetnék biztos abban, hogy megérem egyáltalán az ügyintézés végét? A húgom sem fiatal, egy lányom van, ő már Baróton él, ahol én is élek már ötven éve. Én gyermekkoromban még jártam a szárhegyi erdőkben, körülbelül tudom, hogy hol vannak a közbirtokossági erdők, de ő már nincs, honnan tudja. Ha én sem leszek, akkor az örökség biztosan elvesz, valaki kezet tesz rá. Lehet, hogy éppen ezért nem kerülnek elő a papírok a szárhegyi hivatalokban, arra várnak, hogy hátha megunom az utánajárást, hogy valaki megszerezze a jogot. Most is vágják az erdőket, osztalékot adnak az én erdőrészem után is valakinek” – veti fel, hozzáfűzve, hogy nem fogja feladni küzdelmét a 136 aranykoronás közbirtokossági jogért.