Az első világháborúban hősi halált halt, de még mindig élőként tartják nyilván a szárhegyi születésű Horváth Antalt. Leszármazottai emiatt nem igényelhetik vissza jogos örökségüket. A bürokrácia miatti hercehurca már öt éve megkeseríti az unoka, Tóth Antal életét, és még évekbe telhet, míg a végére jut.
2012. november 27., 20:362012. november 27., 20:36
2012. november 28., 19:412012. november 28., 19:41
Az arhívum leégett, a tűzben pedig megsemmisültek azok anyakönyvek, illetve egyéb igazoló iratok, amelyek az 1882-ben Szárhegyen született és az első világháborúban, a galíciai fronton eltűnt Horváth Antalra vonatkoznának, azaz nincs halotti bizonyítványa. A bürokrácia számára ez azt jelenti, hogy Horváth Antal 130 esztendősen ma is él, így utódai nem örökölhetik a tulajdonát – ezzel a helyzettel szembesül unokája, a 77 éves Tóth Antal, valamint testvére Dezső Margit. Halotti bizonyítvány hiányában öt éve hiába próbálják érvényesíteni örökségüket egy szárhegyi közbirtokossági jogra.
130 évesen még előkerülhet élve a hősi halott?
Tóth Antal elmondja, öt éve járja a hivatalokat, hogy igazolást kaphasson arra, nagyapja már nem él. Nincs meg a halotti bizonyítvány sem a szárhegyi polgármesteri hivatalban, sem az egyháznál – azt a választ kapta, tűz volt és megsemmisült. Kérte a csíkszeredai levéltárban is, de ott sem tudtak segíteni. Eljárt Budapestre, végül a Bécsben a Kriegsarchiv, vagyis a katonai nyilvántartásokat őrző intézet tudott adatokat szolgáltatni, amelyek alapján kimondják, Horváth Antal az osztrák-magyar hadsereg katonájaként 1915-ben hősi halált halt. Ezt a dokumentumot hivatalosan lefordíttatta, és a gyergyószentmiklósi bíróságon kérte, nyilvánítsák halottá nagyapját. Azt hitte, egy katonai hatóság által kiadott hivatalos bizonylat elég ehhez. Mint kiderült, tévedett:
„Kérést tettem le a halottá nyilvánításra, de a bíróságon azt mondták, ez nem jó. Az eljárás az, hogy kérhetem az eltűntté nyilvánítást, és egy év után lehet kezdeményezni a halotti bizonyítvány kiadását. Mire számítanak? Hogy nagyapám 130 évesen egyszer csak megjelenik?” – kérdezi felháborodottan Tóth Antal.
Az ötévi utánajárás után az örököst felháborítja, hogy újabb éveket kell várni egy ilyen, teljesen nyilvánvalónak tűnő ügy elintézésére.
„Hetvenhét éves vagyok, s nem harminc, hogy lehetnék biztos abban, hogy megérem egyáltalán az ügyintézés végét? A húgom sem fiatal, egy lányom van, ő már Baróton él, ahol én is élek már ötven éve. Én gyermekkoromban még jártam a szárhegyi erdőkben, körülbelül tudom, hogy hol vannak a közbirtokossági erdők, de ő már nincs, honnan tudja. Ha én sem leszek, akkor az örökség biztosan elvesz, valaki kezet tesz rá. Lehet, hogy éppen ezért nem kerülnek elő a papírok a szárhegyi hivatalokban, arra várnak, hogy hátha megunom az utánajárást, hogy valaki megszerezze a jogot. Most is vágják az erdőket, osztalékot adnak az én erdőrészem után is valakinek” – veti fel, hozzáfűzve, hogy nem fogja feladni küzdelmét a 136 aranykoronás közbirtokossági jogért.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!