
Munkagépek Pálfalva határában
Fotó: Gecse Noémi
Látványosan halad az új kivitelező cég a Csíkdelnét, Csíkpálfalvát és Csomortánt összekötő 123E jelzésű megyei út felújítási munkálataival. Delnén már elvégezték az alapozást. A tervek szerint alapozó aszfaltréteggel zárnák le az idei munkát.
2017. szeptember 27., 21:522017. szeptember 27., 21:52
Júliusban írták alá a kivitelezési szerződést a Csíkdelnét, Csíkpálfalvát és Csomortánt összekötő 123E jelzésű megyei út felújítási munkálataira. A kivitelezési idő 12 hónap, amit valószínűleg tartani tudnak majd, hiszen
Az alapozást augusztusban kezdték el Csíkdelnén, jelenleg a vízelvezető árkok kiépítésével dolgoznak a kivitelező cég munkatársai. Minapi ottjártunkkor azt is láthattuk, hogy az újraalapozási munkálatokat Pálfalva delnei kijáratánál is elkezdték. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke augusztusban úgy nyilatkozott, idén aszfaltréteg is készülhet. Szerdai megkeresésünkre Borboly megerősítette korábbi kijelentését, ám véleménye szerint ennek olyan két feltétele van, amelyek nem a megyei tanácstól függnek.
Borboly meglátása szerint van rá lehetőség, hogy idén alapozó aszfaltréteg kerüljön az útra, de ennek megvalósítása nagyrészt az időjárástól függ.
– emelte ki Borboly, akiktől azt is megkérdeztük, ütköztek-e bármilyen problémába a munkálatok megkezdése óta.
Mint a megyei tanácselnök kérésünkre kifejtette, az egyik pálfalvi áteresz miatt kisebb vitába keveredtek a vízügyi igazgatósággal, hiszen a tervezés után utóbbi azt kérte, hogy építsék át az átereszt híddá. A problémára megoldást találtak:
Ezzel kapcsolatban Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója lapunknak elmondta, anyagi okokból hagyja ki egyelőre a híd kivitelezését a munkálatokból a megyei tanács.
– mutatott rá Miklós.
Fotó: Gecse Noémi
Többéves szünet
Hosszú szünet után láttak hozzá ismét a Csíkdelnét Csíkpálfalvával és Csomortánnal összekötő megyei út felújításához idén nyáron. A munkálatokat 2014 novemberében már egyszer elkezdték, de rövidesen leállították a lakossági észrevételek nyomán. A lakók azt kifogásolták, hogy az úttest az alapozás után magasabb lett, mint korábban, az esővíz pedig a kertekbe, udvarokba folyt be, eláztatva a pincéket is, megfelelő esővíz-elvezetés hiányában. A megrendelő megyei önkormányzat által kért tervmódosítások a következő évben sem készültek el, 2016-ban szerződésbontás következett a kivitelezővel, egy ploieşti-i céggel, amely emiatt perelt, de a törvényszék a megyei tanácsnak adott igazat.
A kiviteli terv új változata a vízelvezetés jobb megoldását biztosítja, valamint bizonyos szakaszokon a karbantartási munkálatok nyomán kialakult útmagasság megtartását. A 4,4 kilométeres útszakaszon új átereszek is készülnek, megfelelő átmérőjű csövekkel, és mélyebb sáncokat alakítanak ki az út mentén, biztosítva az esővíz elvezetését. Az úttest kialakítása során 25 cm vastagságú töltés készül, 15 cm vastagságban tört követ helyeznek el, majd két réteg aszfaltot. Az út mentén födött járdát alakítanak ki, valamint a kapubejáratokat és bekötő utakat bejáratát is rendbe teszik.
Az új közbeszerzési eljárás nyomán a csíkszeredai ING Service Kft. kapott megbízást a felújítás elvégzésére, a szerződés értéke 5,2 millió lej áfával. A kivitelezési idő 12 hónap, a szavatossági idő pedig 5 év. Hargita Megye Tanácsa saját költségvetéséből és kormányzati forrásból finanszírozza a felújítást.
Piszkosul látványos, ezért is kár, hogy a nézők többsége nem nagyvásznon, hanem az otthoni képernyőjén nézheti meg Guillermo del Toro Frankenstein filmjét. Ajánló.
Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.
A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.
Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.
A földgáztárolók töltöttségi szintje 96 százalék, az energiatermelő víztározókban több mint 2400 gigawattnyi tartalék áll rendelkezésre (a teljes kapacitás 74 százaléka), a szénkészletek pedig csaknem 206 ezer tonnával haladják meg a 2024-es szintet.
Működik az alkalmazás, amely az elektronikus személyigazolvány chipjében tárolt adatok olvasására és ellenőrzésére szolgál – olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében.
Jelentős pénzbírságra számíthatnak azok a gazdák, akiknek a kangál-keverék kutyájukat Csíkszereda közterületéről kellett befogni a hétvégén. Mindkét ebet a kutyamenhelyen helyezték el.
Októberben 58 502 ingatlant adtak el Romániában, 3242-vel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
További hat határátkelőhelyen alkalmazzák hétfőtől az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgáló új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES) – közölte a román határrendészet.
18,3 millió lejt szán a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre Hargita Megye Tanácsa. Az 1-es kategóriába sorolt főbb útvonalakon a megbízott cégeknek november 15-től naponta kötelezően be kell avatkozniuk a balesetek megelőzése érdekében.
szóljon hozzá!