
Nagyon fontos a korai felismerés és a lelki támasz. Illusztráció
Marosvásárhelyen szerveztek először tábort kifejezetten a gerincferdülésben szenvedő gyerekek és fiatalok számára. A tavalyi sikerre alapozva idén második alkalommal is lehetőséget biztosítanak az érintetteknek a kikapcsolódásra, motivációra.
2017. augusztus 10., 16:342017. augusztus 10., 16:34
A gerincferdülésben szenvedő gyerekek és fiatalok számára Romániában először tavaly Marosvásárhelyen szerveztek speciális tábort, a nagy érdeklődésre való tekintettel pedig idén augusztus 7–12. között ismét megtartják a ScoliCamp-et.
A szakemberek szerint
Mindezek mellett a táborban kiemelkedő szerepet kap a pszichoterapeuta jelenléte is a felépülési folyamat alatt, mivel segítséget nyújt a páciens számára a belső motiváció megtalálásában, ami hozzásegíti, hogy „győztesként kerüljön ki a szkoliózissal való küzdelemből”.
– fogalmazott az esemény ismertetőjén a tavalyi tábor egyik résztvevője, Mara Iorga. A tábor szervezői legfontosabb céljuknak azt tűzték ki, hogy elfogadtassák a fiatalokkal a szükséges segédeszközt: a gerincfűző nem az ellenségük, hanem a barátjuk.
A betegség
A gerincferdülések között a leggyakoribb, mintegy 80% az úgynevezett idiopátiás szkoliózis, amelynek pontos kiváltó oka egyelőre nem ismert a szakemberek előtt. Általában a gyors testi növekedés idején jelentkezik, 7–9, illetve 12–15 éves korban. A gerinc oldalirányú elgörbülését a csigolyák tengelyük körüli elcsavarodása kíséri, ami a háti szakaszon bordapúp, az ágyéki szakaszon kóros gerinc melletti elődomborodás kialakulásához vezet. Ritkább fajtája a kongenitális szkoliózis, amely a csigolyatest, csigolyaívek hibás fejlődése miatt alakul ki.
A szkoliózis mindegyik fajtájára jellemző, hogy amennyiben nem áll meg a görbület romlásának folyamata, akkor súlyos deformitás alakul ki, ami oda vezet, hogy csökken a tüdő légzőfelülete, ennek következtében pedig a tüdő vérkeringése nehezebbé válik, a szív nagymértékben megnehezül. A tüdő károsodása után kialakul a szívelégtelenség állapota, a beteg terhelhetetlenné válik, munkavégző képességét elveszíti. Mindezek mellett felgyorsulnak a gerincfájdalmat okozó kopásos elváltozások és súlyos kozmetikai elváltozások is kialakulnak.
A gerincdeformitás kialakulása esetén elsődleges fontosságú a korai felismerés. Nagyon enyhe esetben elképzelhető, hogy semmilyen terápia nem szükséges, de kifejezettebb deformitás konzervatív kezelést igényel (gyógytorna, fűző viselése). Amennyiben konzervatív kezelés már az előrehaladott csontérettség miatt nem jön szóba, vagy segítségével a további romlást megállítani nem sikerül, és mindezek mellett a gerincdeformitás olyan fokot ért el, hogy a beteg hátralévő teljes életében állandó rosszabbodása várható, műtéti korrekció javasolt.
A táborról többet a ScoliCamp Facebook-oldalán lehet megtudni.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
szóljon hozzá!