
Vegyszerezés nélkül is jól teljesítettek a kísérleti céllal elvetett kalászosok
Fotó: Pál Árpád
Látszólag kedvező eredménnyel zárul a Gyulafehérvári Caritas és a Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézetének gabonahonosítási kísérlete Nyikómalomfalván. A Magyarországról hozott vetőmagok jól bírták a helyi körülményeket. A hozam nagyságának és a termény minőségének vizsgálata még hátravan. A helyi gazdák leginkább a takarmánynövények iránt érdeklődtek.
2017. július 03., 21:582017. július 03., 21:58
Az esős időjárás miatt kissé későn, tavaly október végén sikerült elvetni Malomfalva határában a Karcagról hozott, jó hozamú és alkalmazkodó képességű búza-, árpa-, tritikálé-, illetve takarmányborsómagokat – kezdett a kísérlet bemutatásába Sinka Arnold, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa, a projekt helyi koordinátora. Mint mondta, a termőföldet csak egyszer trágyázták meg, és gyomirtóval is csak egy alkalommal kezelték, ezután már nem használtak vegyszereket, hagyták, hogy természetes módon fejlődjenek az elvetett kalászosok.
Fotó: Pál Árpád
Czimbalmos Ágnes, a Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézete Növénynemesítési és Fajtafenntartási Osztályának vezetője rámutatott, céljuk, hogy jó ellenálló és alkalmazkodóképességű kalászosokat nemesítsenek, amelyek megbízható megélhetést biztosítanak a gazdáknak. A különböző fajták esetében ugyanakkor fontos a jó hozam és a minőségi termény is. A szakember azt vallja, hogy nem külföldről kell behozni a más vidékeken jól teljesítő gabonafajtákat, hanem olyan fajtákat kell nemesíteni, amelyek az adott tájegységben biztonsággal termeszthetők. Nagyon meglepődött, hogy bár
Noha a hozammal és minőséggel kapcsolatos konkrét vizsgálatok még hátravannak, úgy tűnik, jól teljesítettek a növényfajták – jegyezte meg, majd bemutatta a kísérlet során elvetett kalászosokat.
Fotó: Pál Árpád
A gabonaféléket egyébként Sinka Lajos földjén termesztették, aki nagy megelégedéssel beszélt a kísérletről. „A piacon vásárolt magok mellé vetettem el a magyarországi búzafajtákat, így volt kontrollnövényem is. Szemmel láthatóan jobban teljesítettek a Karcagról hozott fajták – magyarázta.
Czimbalmos Róbert, a Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese intézményük bemutatása után kijelentette,
Hozzátette, intézményüktől nemesítési, termesztési vagy akár kereskedelmi céllal is lehet vetőmagokat vásárolni.
Fotó: Pál Árpád
Fontosnak tartotta a kísérletet a bemutatón szintén jelen lévő Székely Csaba malomfalvi agrármérnök is, aki maga is tapasztalta, hogy egyes fajták valóban jobban bírják az itteni körülményeket, mint amiket a helybéli gazdák vetnek. Szerinte ugyanakkor érdemes máshol is elvetni az említett fajtákat, hiszen a falu határában nagyon változó a talaj összetétele. Csak ezután lehet messzemenő következtetéseket levonni a kísérletből – véli.
– fogalmazott Székely.
Fotó: Pál Árpád
Kukoricát termesztenek
Malomfalva környékén főleg a kukoricatermesztésnek van hagyománya – ismertette Hadnagy Árpád helyi gazda. Mint mondta, a búzafajták termesztése jóval költségesebbnek számít, mivel azt vegyszerekkel kell kezelni a jó hozam érdekében, ráadásul az aratásért is fizetni kell. Ugyanakkor az olyan takarmánynövények, mint az árpa, már népszerűbbek, hiszen sokan nevelnek disznót. Ettől függetlenül volt érdeklődés a kísérlet iránt, többen fontolgatták, hogy vásárolnak a bemutatott vetőmagokból.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
szóljon hozzá!