
Mihály Dénes. Archív
Fotó: Pál Árpád
Udvarhelyszéken a lövétei és a homoródalmási polgármester is úgy döntött, hogy korábbi függetlenségét feladva idén már az RMDSZ színeiben indul a községvezetői tisztségért. Arra voltunk kíváncsiak, hogy miért változott meg korábbi álláspontjuk.
2020. március 09., 17:292020. március 09., 17:29
Mihály Dénes lövétei polgármester lapunknak elmondta, pártfüggetlenként nem érezte azt, hogy az önkormányzat RMDSZ-es, illetve MPP-s tagjai hátráltatták volna munkáját, sőt mindenkivel jó volt a viszonya. Hozzátette, már a kezdetekkor megegyeztek arról, hogy pártszínezettől függetlenül a községért fognak dolgozni, és ezt mindenki be is tartotta. Ennek ellenére
Mint mondta, jelenlegi munkáját is megkönnyíti, hogy csatlakozott a szövetséghez, hiszen a párt besegít a választási kampányába, nem kevés terhet véve le róla ezáltal. Megtakarított idejét pedig nyertes pályázatainak megvalósítására használhatja, amelyek közül többnek a kivitelezése is elkezdődött nemrég a kedvező időjárásnak köszönhetően.
Tikosi László. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Tikosi László homoródalmási polgármester azt nyilatkozta, a megvalósításokból is látszik, hogy mindig is egyetértésben tudtak dolgozni a többségében RMDSZ-es önkormányzati képviselőkkel. A meglévő
értelemszerű volt számára, hogy csatlakozik a párthoz, és annak színeiben méretkezik meg egy újabb polgármesteri mandátumért.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
1 hozzászólás