Hirdetés
Hirdetés

Folytatnia kell az ügyészségnek az úzvölgyi temetőfoglalás kivizsgálását

Nem marad következmények nélkül az úzvölgyi temetőfoglalás ügye. Archív •  Fotó: Pinti Attila

Nem marad következmények nélkül az úzvölgyi temetőfoglalás ügye. Archív

Fotó: Pinti Attila

A Moinești Bíróság csütörtöki határozatában érvénytelenítette a városi ügyészségnek azt a rendeletét, amellyel az év elején vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében. A bíróság ugyanakkor jogerősen elrendelte a kivizsgálás folytatását.

MTI

2020. december 10., 19:082020. december 10., 19:08

2020. december 10., 19:142020. december 10., 19:14

A határozat kivonatát a romániai bíróságok portálja közölte. Romániában élénk sajtóvisszhangot váltott ki, hogy a temetőnél történt erőszakos cselekményeket kivizsgáló ügyész

kizárólag román tanúkat hallgatott meg, és nem vélte például gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak a temetőnél skandált „kifele a magyarokkal az országból!” jelszót.

korábban írtuk

Elfoglalták az úzvölgyi sírkertet, ünnepeltek a románok
Elfoglalták az úzvölgyi sírkertet, ünnepeltek a románok

A fokozott hatósági jelenlét ellenére a feldühödött románok kitörték az úzvölgyi temető kapuját és beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.

Az ügyet vádemelés nélkül lezáró ügyészi határozat ellen a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat fellebbezett, ám a moinești ügyészség vezetője ugyanarra a következtetésre jutott, mint beosztottja. A jogvédő szolgálat panasza nyomán került az ügy a bíróságra, és rendelte el a bíró a kivizsgálás folytatását. Amint a határozat kivonatában szerepel,

tovább kell folytatni a kivizsgálást a rongálás ügyében, a gyűlöletre és diszkriminációra való uszítás ügyében, valamint a csendháborítás ügyében. Nem kell folytatni ugyanakkor a nyomozást a sírgyalázás ügyében.

korábban írtuk

Csíkszentmártoné a katonatemető, az úzvölgyi sírkertben nincs hatásköre Dormánfalvának
Csíkszentmártoné a katonatemető, az úzvölgyi sírkertben nincs hatásköre Dormánfalvának

Jogerős bírósági ítélet is van arról, hogy az úzvölgyi katonatemető és a közeli egykori kaszárnyasor Csíkszentmárton közvagyonának része. Ezzel még nyilvánvalóbbá vált a sírkertben tavaly megjelent betonkeresztek felállításának jogszerűtlensége.

Mint ismert, a Hargita és Bákó megye határán fekvő elnéptelenedett Úzvölgye falu a törvények értelmében a Hargita megyei Csíkszentmárton község része. Az első világháborúban az itt elesett magyar katonák számára alakítottak ki temetőt a településen, amelybe a háború után a román hadisírgondozó hatóságok más nemzetiségű katonák maradványait is eltemették. A Csíkszentmárton önkormányzata által felújított és gondozott sírkertet a Bákó megyei Dormánfalva polgármesteri hivatala saját közvagyonaként telekkönyveztette, és tavaly áprilisban Csíkszentmárton értesítése nélkül román parcellát és emlékművet hozott létre a temetőben. Június hatodikára Dormánfalva önkormányzata román nacionalista szervezetek felvonulását és koszorúzását engedélyezte a temetőben.

korábban írtuk

Így ünnepelték a december elsejét az úzvölgyi katonatemetőben
Így ünnepelték a december elsejét az úzvölgyi katonatemetőben

Mihai Sorin Tîrnoveanu, a nacionalista Nép Útja (Calea Neamului) egyesület elnöke ismét az úzvölgyi katonatemetőbe hívta ünnepelni a románokat, ezúttal a december elsejei nemzeti ünnep alkalmával. Fotókon mutatjuk az eseményt, amelyen ezúttal is figyelmen kívül hagyták a járványügyi gyülekezési korlátozásokat.

A temető előtt elhaladó útra pedig Hargita megye önkormányzata engedélyezte a Kovászna megyei önkormányzat magyar képviselőinek kihelyezett rendkívüli ülését, melyre Székelyföld településeit is meghívták.

A székelyföldiek élő láncot vontak a temető elé, hogy a koszorúzás leple alatt ne lehessen egyházi szertartással felavatni a román parcellát, melynek létrehozása perek sorozatának a tárgyát képezi.

A temetőt a magyar élő láncot megkerülő futballhuligánok csoportjai foglalták el, akik kitépték a sírkert kapuját, és a székelyföldi tüntetőket, újságírókat bántalmazva utat nyitottak a román parcellát felavató papoknak és a román koszorúzóknak.

korábban írtuk

„Értesítsenek, ha valakik buldózerekkel közelítenek az úzvölgyi temetőhöz”
„Értesítsenek, ha valakik buldózerekkel közelítenek az úzvölgyi temetőhöz”

Ismét elővette a nacionalista Nép Útja egyesület vezetője, Mihai Tîrnoveanu az úzvölgyi katonatemetőben állított ortodox emlékmű és a betonkeresztek lerombolásának rémképét a sírkertben december elsején tartott román ünnepségen.

Az események után több magyar résztvevő, szervezet és intézmény is ügyészségi feljelentést tett a nacionalista szólamokat skandáló támadók ellen, ám a terület hovatartozásának a tisztázatlansága miatt ezek egy része a Bákó megyében illetékes moinești ügyészséghez, más része a Hargita megyében illetékes ügyészséghez került. Utóbbi még sem vádemelésről, sem az ügy lezárásáról nem rendelkezett.

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a neveit június 6-án felolvasták, és akiknek a neveire a koszorúzók jelennel válaszoltak.

korábban írtuk

Területfoglalás Úzvölgyében
Területfoglalás Úzvölgyében

Közel 16 hektárnyi olyan területet telekkönyveztetett magántulajdonaként Dormánfalva önkormányzata az úzvölgyi katonatemető körül, amelyeket korábban már a csíkszentmártoni és csíkcsekefalvi közbirtokosságok is telekkönyveztettek. A kettős bejegyzést a telekkönyvi rendszer hibái tették lehetővé.

A nacionalista temetőfoglalók – akik közül többet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben parlamenti képviselővé, szenátorrá választottak – azóta többször szerveztek hasonló megemlékezéseket a temetőben azoknak a román katonáknak, akik – a hivatalos román álláspont szerint – nem ott nyugszanak.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban

Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban
2026. november 05., csütörtök

Kormányzati szinten nézik meg, hogy érdemes lenne-e a kereskedelmi árrés-korlátozást minden élelmiszerre kiterjeszteni

A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

Kormányzati szinten nézik meg, hogy érdemes lenne-e a kereskedelmi árrés-korlátozást minden élelmiszerre kiterjeszteni
2026. november 05., csütörtök

Egy nő személyazonosságával visszaélve hoztak létre hamis profilokat

Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.

Egy nő személyazonosságával visszaélve hoztak létre hamis profilokat
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Marosvásárhelyre vitték helikopterrel a munkást, akinek becsípte a karját a futószalag

Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.

Marosvásárhelyre vitték helikopterrel a munkást, akinek becsípte a karját a futószalag
2026. november 05., csütörtök

Egy hamis Netflix-üzenet is elég lehet, hogy meglopják a gyanútlan felhasználót

Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.

Egy hamis Netflix-üzenet is elég lehet, hogy meglopják a gyanútlan felhasználót
2026. november 05., csütörtök

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton

Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép

Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép
2026. november 05., csütörtök

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Hirdetés