
Fotó: Borbély Fanni
Mi az esélye annak, hogy megmarad a magyar nyelvű orvosi oktatás Erdélyben? – merült fel a kérdés pénteken Tusványoson.
2025. július 25., 18:512025. július 25., 18:51
2025. július 25., 20:362025. július 25., 20:36
Félperces néma csenddel emlékeztek a nemrég elhunyt Kincses Elődre pénteken a Hogyan, merre marosvásárhelyi magyar orvosi oktatás? című beszélgetés kezdetén Tusványoson.
Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanára, az EP egykori jelentéstevője a MOGYE ügyében elsőként arra kérte beszélgetőtársait, hogy vegyék számba a közelmúlt eseményeit és a jelenlegi helyzetet.
Szabó Béla, a MOGYE magyar oktatóinak választott vezetője röviden felvázolta az egyetem történetét az 1947-es önálló intézményesedés óta. Mint fogalmazott, az egyetem a létrehozásától kezdve mindig gondokkal küszködött, és 15 évenként mindig történt valami.
„Amióta a román tagozaton a fizetéses helyekre csak román diákokat vettek fel, exponenciálisan megnőttek a beiskolázási számok,
Nagy Előd, a MOGYE rektorhelyettese elmondta, várják a választ a benyújtott magyar működéssel kapcsolatban, az egyetemegyesítéssel – a korábbi Petru Maior Egyetemmel, amely négy karral érkezett – kapcsolatban pedig kiemelte, az explicit véleménynyilvánításuk ellenére ezt a fúziós egyesítést végrehajtották.
Mint mondta, nyolc rektorhelyettese, két rektorhelyettesi rangú vezetője, valamint egy 21 tagú vezetőtanácsa van az egyetemnek. „És ebben én vagyok a magyar tagozat képviseletében, illetve a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség mindenkori elnöke. Minekünk kell a hangunk hallatásával egyáltalán problémát felvetni, problémamegoldásokat keresni, vagy éppen szavazást kicsikarni, vitát indítani.”
Fotó: Borbély Fanni
Hangsúlyozta, a háttérbeszorítási technikák minden szinten működnek. Lenne tanári utánpótlás, ha sikerülne egyenlő feltételek mellett, korrektül felvenni az új végzősöket is.
és ez még mindig mutatja azt, hogy a diákjainkban van potenciál, van lelkesedés is és nagyon szép eredményeket tudnak elérni.”
Vass Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő úgy fogalmazott, hogy „annyira megnyerte a marosvásárhelyi orvosi egyetem román vezetősége ezt a csatát, mi pedig annyira elveszítettük, hogy
Hozzátette, miután mindent elveszítettek, egyedül a diákság van meg, amely kiszolgálja az erdélyi magyarságot az elkövetkező húsz-harminc évben.
Fotó: Borbély Fanni
„Le van hajtva a fejünk. Azt kérjük a román kollégáktól, barátainktól, politikusoktól, hogy közös érdekünk az, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetem megtartsa azt a finanszírozási többletet, amelyet a magyar tanári kar munkájának, a magyar beiskolázásnak köszönhetően kap.”
Szabó Béla még elmondta, a teljes megszüntetésre nem törekszik a román vezetés sem, a magyar tagozat működése megengedett, de jól meghatározott keretek között.
„Ha hagyjuk és elengedjük magunkat, akkor ajándékba biztosan nem fogunk sem pozíciókat, sem olyan tartalmakat kapni, ami a mi autonómiánkat biztosítaná. Magunknak kell azt a holdudvart felállítani, ami valamilyen szempontból garantálja, hogy tovább vihető a hagyományunk és az örökségünk” – magyarázta Nagy Előd.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
1 hozzászólás