
Fotó: Erdély Bálint Előd
Tizennegyedik napja sodródtak az Adrián, és már sejtették a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek. A katonák elvágták a mentőcsónakok kötelét, hogy ne szökhessenek meg a matrózok. Amíg virradt, Pál arra biztatta a hajó népét, hogy két hét étlenség után egyenek, mert ez is a megmenekülésüket szolgálja. Erőt merítettek a megtört kenyérből – hallottuk az imahét csütörtöki üzenetét Székelykeresztúron.
2020. január 23., 22:282020. január 23., 22:28
2020. január 23., 22:292020. január 23., 22:29
Székelykeresztúr közigazgatási területének különböző felekezetű egyházközségei 2000 óta tartják együtt az egységhetet. Évről évre végigjárják a betfalvi, a keresztúri istenházákon át a fiatfalvi felekezetközi templomig a szent hajlékokat és együtt imádkoznak. Idén négynapos volt az imazarándoklat, mert a fiatalvi templom javítás alatt áll.
Az emberek közötti különbséget kinn tudják hagyni a templomajtón kívül – fogalmazta meg hálaadásukat Páll Attila fiatfalvi református lelkipásztor a székelykeresztúri unitárius templomban csütörtök este. Köszönetet mondott Istennek az elmúlt két évtizedért, hogy a helybéliek „egy hajóban”, az egyházban, és egy templomhajóban utazhatnak, „együtt húzzák az evezőket”.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hálája szólt az évszázadokért is, amit Isten népünknek rendelt. Ki gondolta volna száz évvel ezelőtt, hogy 2020-ban Székelykeresztúron is mindenki anyanyelvén és együtt fog imádkozni? Imában kérte Istent, hogy erősítse meg összetartozásunkat.
Igehirdetésében Gáspár-Babos Etele Tamás református lelkész kiemelte, a félem ellenére, hogy ki tudnak-e kötni, Pál apostol megszólítja, és közös étkezésre hívja a katonákat, a fogolytársakat, a matrózokat. Ezzel lecsendesíti a háborgást, erőt, reménységet adott. Üzenete:
– neki Rómába kellett eljutnia. Hittel, reménységgel tudott erős lenni, betölteni a feladatát, amiért ott kellett lennie, ugyanakkor tudta szolgálni az erőtleneket.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A különleges úrvacsorán olyanok voltak együtt, akik egyébként szóba sem álltak volna egymással: a rabokat őrző katonák, a foglyok és a hajósok. Az imahéten is olyanok táplálkoznak együtt Isten igéjéből, akik a hétköznapokban talán köszönés nélkül mennek el egymás mellett. Imahéten Isten úgy tudja leültetni egymás mellé a különböző embereket, hogy hasonló közösséget tapasztaljanak meg – mindenki meghívott, aki szükségben van és megmentésre vár.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az istentisztelet Tódor Éva vezényletével a vendéglátó egyházközség kórusának az alkalomra összeállított műsorával zárult. Végül Tódor Csaba, a gyülekezet lelkésze összegezte az együtt, imádságban töltött napokat, amelyek szembesítenek a városi és Kárpát-medencei jelenünkkel, ugyanakkor hitbéli útjelzők egymás és Isten felé. Az egyének és a közösségek erőt nyernek egy újabb esztendőre, hogy újra el tudjanak szegődni a helytállásban, vállalásban és megbocsátásban.
A Barátság Közösségi Házban szeretetvendégségen zárták az idei felekezetközi imaalkalmakat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.
Riasztást rendeltek el csütörtökön reggel az egyik costinești-i strandon, miután a turisták egy drón maradványait fedezték fel a tenger vizében, nagyon közel a parthoz. A hatóságok most intézkednek.
szóljon hozzá!