
Fotó: Pinti Attila
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.
2025. június 19., 19:152025. június 19., 19:15
2025. június 19., 20:362025. június 19., 20:36
Traian Preoteasa pontosította a CFR Călători múlt pénteki közleményét, amelyet szerinte a közvélemény félreértett. Ebben arról számolt be a vállalat, hogy
– magyarázta az Agerpres beszámolója szerint.
A vezérigazgató szerint az késztette a vállalatot a közlemény kiadására, hogy két nappal korábban a gázolaj-beszállítójuk közölte: nem szállít többé gázolajat a közel 100 millió lejes tartozásuk miatt. Ezért írtuk azt, hogy fennáll a lehetősége a vonatforgalom részleges leállításának.
– magyarázta Preoteasa.
Preoteasa elmondta, hogy a vállalat tavalyi kiadásainak megfelelő összeget kért erre az évre a szállításügyi minisztériumtól, miközben
Végül 2,135 milliárd lejt kaptak, ami megközelítette a kért összeget. A vállalat pedig úgy állította össze az idei, nyereségesre tervezett költségvetését, hogy számított a személyszállító vasúti társaságoknak járó, járműkilométerenként 47,4 lejes állami kompenzációra is.
Csakhogy a vállalat erre az évre a 2022-es szintnek megfelelő, járműkilométerenként mindössze 33 lejes kompenzációt kapott a Vasúti Reform Hatóságtól (ARF), mert nem módosították a támogatási szerződést – részletezte a vezérigazgató, emlékeztetve arra, hogy 2022 óta az áram és a gázolaj ára majdnem megduplázódott, illetve
Preoteasa szerint a vállalat havi kiadásai elérik a 365 millió lejt, amit jegyeladásokból és az állami kompenzációkból kellene fedeznie. A CFR Călători azonban
A vezérigazgató beszámolója szerint egy könyvvizsgálat kimutatta, hogy 2020-2024 között a vállalat az előírtnál összesen 1,8 milliárd lejjel kevesebb kompenzációt kapott, tehát ez az összeg jár nekik. Csakhogy a Versenytanács formai okokra hivatkozva elutasította az audit eredményeit, ezért újabb könyvvizsgálatot rendeltek el, amelynek a következtetései június végén válnak nyilvánossá.
„Közel 2 milliárd lejtől fosztották meg a CFR Călători-t az elmúlt négy évben (...). Ha az ARF nem módosítja a szerződést úgy, hogy 47,4 lej legyen a kompenzáció, és marad a 33 lej, akkor nagyon nagy a kockázata annak, hogy fizetésképtelenné váljunk, pontosan azért, mert a beszállítóink megtagadják az ellátásunkat” – mondta el a vállalat vezérigazgatója.
A nyári hőmérsékletekkel induló ősz után már holnaptól érezhetően lehűl az idő, amikor hideg légtömeg tör be Romániába, és a meteorológusok szerint az ország nagy részén esőzések várhatók.
Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.
Júniushoz képest júliusban 86 lejjel (1,5 százalékkal) 5820 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9709 lej volt, 145 lejjel (1,5 százalékkal) nagyobb, mint az előző hónapban.
A júliusi 8,16 százalékról augusztusban 6,17 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A piacvezető OMV Petrom péntek reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj árát, alig két nappal az előző drágítás után. A benzin ára néhány banira megközelítette a 10 lejes lélektani határt, míg a gázolaj majdnem 10,5 lejbe kerül literenként.
Pénteken százötven kerékpáros halad át Kovászna megyén, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani.
Harminckilenc lovas nevezett a 15. Székely Vágta futamaira, melyeket pénteken és szombaton tartanak a maksai Óriáspince-tetőn – közölték a szervezők.
Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás az ezredforduló legmeghatározóbb eseménye volt, amely ráirányította a figyelmet a szövetségek és a kollektív biztonság fontosságára.
A Bihar megyei törvényszék szerdán elrendelte három, 21 és 25 év közötti fiatalember 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését.
Konkrét lépéseket kell tennie Ukrajnának a kárpátaljai magyarság jogainak biztosítása érdekében ahhoz, hogy további uniós csatlakozási klaszterek megnyitását támogassák – mondta a magyar miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, sajtótájékoztatón.
szóljon hozzá!