
A háziorvosok többsége már közel áll a nyugdíjkorhatárhoz. Nincs utánpótlás. Illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Öt vidéki orvosi rendelő felújítását finanszírozta idén a Kovászna megyei önkormányzat: a támogatás révén Zabola, Bölön, Barátos, Futásfalva és Köpec körorvosai dolgozhatnak korszerű rendelőben.
2017. november 27., 20:172017. november 27., 20:17
2017. november 27., 21:392017. november 27., 21:39
A háromszéki program három éve indult, azóta tizenhat vidéki településen modernizálták a rendelőket. Összesen huszonegy pályázatot nyújtottak be, volt olyan település, amely kétszer is igényelte a támogatást, hogy a rendelő tatarozását be tudják fejezni. A programot azért kezdeményezték, mert arra jutottak, hogy
Ennek nyomán csak az önkormányzat tulajdonában lévő épületek felújítását támogatják. A települések a megyei önkormányzatnál legtöbb tízezer lej értékű támogatásra pályázhatnak, és ugyanekkora önrészt kell vállalniuk a helyi költségvetésből.
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke elmondta, próbálnak minden segítséget megadni, ám aggasztó, hogy
A helyi hatóságoknak nincsenek eszközeik arra, hogy ezt megoldják, például nincs törvény, amivel kötelezni lehetne az orvosokat, hogy falun dolgozzanak, szögezte le a politikus.
Sepsiszentgyörgyön pedig két rendelőt számoltak fel ugyanilyen okból. A Kovászna Megyei Népegészségügyi Igazgatóság nemrég elkészített jelentése szerint a körorvosok több mint fele közel áll a nyugdíjazáshoz. A száz háromszéki orvos közül 51 idén betölti, vagy már be is töltötte a hatvan esztendőt, közülük 21-en hatvanöt évesek. Kovászna megyében 55 háziorvos dolgozik városon és 45 a falvakban, átlag 2100 biztosított tartozik hozzájuk.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
szóljon hozzá!