Fákat ültetünk a szén-dioxid kvótánkból?

Hamarosan befejeződnek a tárgyalások Románia karbonkvótájáról, a befolyó összeget pedig zöldberuházásokra használnák fel. Jelenleg két japán céggel tárgyalnak, de a spanyolok is érdeklődnek.

Gáspár Botond

2011. január 20., 16:272011. január 20., 16:27

2011. január 20., 17:512011. január 20., 17:51

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter szerint két hónapon belül befejeződhetnek azok a tárgyalások, amelyek során értékesítenék a Romániának járó szén-dioxid kvótát. „2010 elejéig nem történt semmi, pedig 2008-tól eladhattuk volna. Ezt nem kommentálom. Amikor átvettem a minisztériumot, felvettem a kapcsolatot a gazdasági miniszterrel. Május–júniusra elkészítettük a törvénykeretet, a négy tárcavezetőből álló csoport – környezetvédelmi, gazdasági, külügyi és pénzügyi – tárgyalásokat folytat két japán céggel, s úgy tűnik, Spanyolországból is van érdeklődő. Nehezek ezek a tárgyalások. Sajnos, a piac nincs túl magasan, sok lépést veszítettünk” – mondta a tárcavezető. Hozzátette, jelenleg Románia mintegy 300 millió egységet értékesíthet, amely a mostani áron megközelítőleg 1,8 milliárd eurót ér, ezt az összeget pedig zöldberuházásokra, akár faültetésre is fordíthatnák. Amennyiben sikerül eladni a karbonrészt, ez azt jelentené, hogy a két ország (Japán és Spanyolország) Románia számlájára szennyezheti a Földet.

Kinek mennyit

2009 végén Koppenhágában megtartott klímavédelmi konferencián heves vitát váltott ki a szén-dioxid kvóta kérdése, a legnagyobb szennyezők – USA, Kína, India, Németország stb. – ugyanis ellenezték alkalmazását és a „másikhoz” kötötték feltételként, hogy saját országuk is vállalja a csökkentés mértékét. Vagyis, hogy X éven belül (pl. 2045-ig) Y szintre csökkentik a káros anyag kibocsátását, míg a fejlődő országok X évig (2045-ig) még növelhetnék a szennyezést, majd utána együttesen, azonos mértékben kell mindenkinek csökkentenie. Először az 1997-es Kiotói Egyezmény szögezte le a szén-dioxid kvóta szükségességét, és vonatkozó megállapodás is született, ezt azonban több nagy szennyező (pl. a legnagyobb, az USA) nem írta alá.

Hogy is működik a biznisz?

A kvóta adásvételének lényege, hogy egy-egy ország vállalása mértékében kap ugyanis kvótát, amit ha teljesít, a maradékot eladhatja azoknak az országoknak, amelyek nem képesek tartani a vállalásaikat, vagyis „bagóznak” a szerződésre, hogy így kerüljenek egyenesbe. Magyarország például szintén Japánnal és Spanyolországgal üzletelt, nekik ugyanis az 1985–87-es szinthez képest kellett volna 2012-ig 6%-kal visszafogniuk magukat, azonban 1990 után sok üzem bezárt, így már most mínusz 26%-nál tartanak. Romániában a számok mások, de az alapötlet ugyanaz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Pápaválasztás: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie

A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

Pápaválasztás: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
2025. május 05., hétfő

Pápaválasztás: szerdán kezdődik a konklávé

Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.

Pápaválasztás: szerdán kezdődik a konklávé
2025. május 04., vasárnap

Közeledik az egymillióhoz a külföldön szavazók száma

Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Közeledik az egymillióhoz a külföldön szavazók száma
2025. május 03., szombat

Óriási a szavazókedv a külföldi román állampolgárok körében

Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Óriási a szavazókedv a külföldi román állampolgárok körében
2025. május 03., szombat

Külügy: nincs semmiféle valós akadálya a szavazásnak a külföldi szavazókörzetekben

A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, akiktől valós idejű tájékoztatást kaphatnak – írja az Agerpres hírügynökség.

Külügy: nincs semmiféle valós akadálya a szavazásnak a külföldi szavazókörzetekben
2025. május 03., szombat

Szombat délutánig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön

Romániai idő szerint szombaton 15 óráig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Szombat délutánig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön
2025. május 03., szombat

Ennyi román állampolgár szavazott külföldön szombat reggelig

Romániai idő szerint szombaton 9 óráig több mint 121 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Ennyi román állampolgár szavazott külföldön szombat reggelig
2025. május 02., péntek

Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
2025. május 02., péntek

A helyére került a kéménycső, amiből felszállhat a fehér füst a konklávét követően

Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.

A helyére került a kéménycső, amiből felszállhat a fehér füst a konklávét követően
2025. április 30., szerda

Tűz ütött ki egy moldvai kórházban; több mint 60 beteget evakuáltak

Tűz ütött ki szerda délután a pașcani-i CFR-kórház egyik tetőtéri helyiségében; több mint 60 beteget és 17 alkalmazottat evakuáltak.

Tűz ütött ki egy moldvai kórházban; több mint 60 beteget evakuáltak